Túl dühösen az imához

„Senki sem ért meg engem!” – kiáltotta Gabi, miközben becsapta a hálószobája ajtaját. Ma nagyon nehéz napja volt. Valaki kigúnyolta az iskolában. És amikor Gabi hazaért, morcos volt, és Anyával is összetűzésbe került.

Gabi lehuppant az ágyára, és sírni kezdett. Könnyek gördültek végig az arcán és majd szétvetette a düh. Nem szerette így érezni magát.

Eszébe jutott, hogy az Elemiben azt tanulta, hogy bármikor imádkozhat Mennyei Atyához, amikor segítségre van szüksége. Szeretett volna imát mondani, hogy jobban érezze magát, de túlságosan feldúlt volt ahhoz, hogy összpontosítani tudjon. Lehunyta a szemét, és többször mély lélegzetet vett. Mit tehetne, hogy lenyugodjon?

Pár másodperc múlva eszébe jutott valami.

Gondolj olyan dolgokra, amelyekért hálás vagy.

Kinyitotta a szemét, és körbenézett a szobájában. Volt egy kép a falán Anyáról és Apáról. Gabi szerette a családját, még akkor is, amikor bosszantották.

„Hálás vagyok a szüleimért” – mondta.

Aztán az unokatestvéreire, Grétára, Lídiára és Tamásra gondolt. Mindig megosztották vele a játékaikat, és megnevettették. Szeretett velük játszani.

„Hálás vagyok az unokatestvéreimért” – tette hozzá Gabi.

Aztán kinézett az ablakán.

A nap épp lenyugodni készült, és az eget gyönyörű színek borították – narancssárga, piros, citromsárga és rózsaszín.

„Hálás vagyok a naplementékért” – említette meg Gabi.

Aztán még több dolog jutott eszébe. Hálás volt az ebédért, amelyet ma az iskolában elfogyasztott. Hálás volt a barátaiért. Hálás volt a lakásért, amelyben lakott.

Nagyon élvezetes volt olyan dolgokra gondolni, amelyekért hálás lehetett! Gabi azelőtt még soha nem vette észre, mennyi jó dolog van az életében.

Tudta, hogy a Szentlélek adta neki azt az ötletet, hogy gondoljon az áldásaira. Most már békés volt a szíve. Úgy érezte, hogy készen áll az imára.

„Drága Mennyei Atyám! – kezdte. – Sajnálom, hogy haragudtam Anyára. Köszönöm, hogy segítettél újra megnyugodnom és békét éreznem. Köszönöm, hogy elküldted a Szentlelket, hogy emlékeztessen az áldásaimra. Jézus Krisztus nevében, ámen.”

Kiment a szobájából. Anya és Apa vacsorát készítettek a konyhában. Megölelte Anyát.

„Sajnálom, hogy dühös lettem rád” – mondta Gabi.

„Semmi baj! – felelte Anya. – Köszönöm, hogy bocsánatot kértél.”

Leültek az asztal köré és megáldották az ételt. Aztán Gabinak támadt egy ötlete.

„Menjünk körbe az asztalnál, és mindannyian mondjunk valamit, amiért hálásak vagyunk” – vetette fel.

Apa elmosolyodott. „Ez egy szuper ötlet!”

„Hálás vagyok a szappanért” – mondta Anya.

Apa egy pillanatra elgondolkodott.

„Én a pizzáért” – jelentette ki. Mindannyian kuncogtak.

Aztán Gabi következett. Már tudta, hogy mit szeretne mondani.

„Én az imáért vagyok hálás.”

Illusztrálta: Simini Blocker