Hallaca-kötözés

Daniela felszaladt a lépcsőkön az abuelája (nagyija) házához. A szülei követték őt. Karácsony volt, és az egész családdal ünnepelni készültek.

A ház tele volt emberekkel, és nagy volt a hangzavar. Daniela körül mindenhol nevettek és viccelődtek egymással a családtagjai. Nagyon szerettek összegyűlni, hogy hallacát – egy venezuelai ünnepi ételt – készítsenek. Idén Abuela megígérte Danielának, hogy segíthet nekik az elkészítésében. Daniela átküzdötte magát a nagybácsik, nagynénik és unokatestvérek útvesztőjén, Abuelát keresve.

„Daniela? – kiáltott Abuela. – Daniela, hol vagy?”

„Itt vagyok, Abuela!” Daniela odaszaladt Abuelához, és megölelte. Aztán felnézett, és izgatottan ugrándozott lábujjhegyen. „Mi az én különleges feladatom idén?”

„Majd rátérünk erre is! – válaszolta kuncogva Abuela. – Először is, hadd mutassam meg neked mindenki más munkáját, hogy láthasd, miképpen készül a hallaca.”

Daniela követte Abuelát az asztalhoz. A hagyma, a hús és a fűszerek ínycsiklandó illata töltötte be a levegőt. Alig várta, hogy nekikezdjenek!

„Először is – kezdte Abuela –, Carmen néni elkészíti a masát.”

Carmen néni egy puha kukoricatészta-gombócot helyezett egy zöld banánlevélre. Majd körré lapította.

„Ezután Ana hozzáadja a tölteléket” – folytatta Abuela.

Daniela idősebb unokanővére, Ana, kikanalazott a tésztára egy adag ragut. Olívát, paprikát, mazsolát és aprított csirkehúst is tett a tetejére.

„Most pedig anyukád összehajtogatja a leveleket.”

Anya ujjai gyengéden tekerték a leveleket egy tökéletes téglalapba.

„Most jön a mi feladatunk, Daniela.” Abuela átadta az összehajtogatott hallacát Danielának. „Össze fogjuk kötözni.”

Abuela felvett egy darab zsinórt. Gondosan körültekerte a hallacán. „Tedd az ujjadat a tetejére, hogy a helyén maradjon, amíg én befejezem a csomót.”

Daniela leeresztette a vállát. Ez csak egy kitalált feladat – gondolta. – Valójában nincs is szükségük rám.

„Miért nem lehet olyan fontos feladatom, mint neked vagy Anyának?” – kérdezte durcásan.

„A te feladatod nagyon fontos, Daniela. – Abuela gyengéden ráhelyezte Daniela ujját a zsinórra. – Ha nem lennél itt, hogy a helyén tartsd a zsinórt, nem tudnánk megcsomózni, hogy lezárjuk a hallacát. Szétesnének főzés közben. Mindenki kemény munkája kárba veszne. Mindannyian különleges szerepet játszunk a hallaca elkészítésében – pont úgy, ahogy mindannyian különleges szerepet játszunk Mennyei Atya családjában.”

Egy különleges szerep, ami csak az övé? Daniela erre gondolt, miközben Abuela megkötötte a csomót az ujja fölött. Aztán kihúzta az ujját a csomó alól, hogy Abuela szorosabbra húzhassa a madzagot.

„Mindannyiunkra szükség van ebben a családban – tette hozzá Anya. – Így maradunk erősek.”

Daniela végignézett az asztal körül összegyűlt családján. Mindenki különböző volt. A nagynénje mondta a legjobb vicceket. Az anyukája csodás öleléseket adott. És Abuela mindig tudta, mit mondjon, hogy jobbá tegye a dolgokat. Mennyei Atya mindegyiküknek különböző ajándékokat adott, de ettől voltak különlegesek.

Abuela egy kosárba tette a hallacát a többivel együtt. Daniela családtagjai mindegyiket tökéletesen megtöltötték, összehajtogatták és megkötözték. Mindenki más-más módon segített benne.

Daniela mosolygott. Mindegyik családtagjának különleges helye volt Mennyei Atya családjában, pont úgy, ahogy a karácsonyi hallaca elkészítésében. Még Danielának is!

A következő hallacára tette az ujját, miközben Abuela megkötötte a csomót.

Illusztrálta: Denise Damanti