A kedvességpróba

Mici olyan gyorsan szaladt át az iskola udvarán, ahogy csak tudott. Három osztálytársa csak pár lépéssel járt előtte. Már majdnem elérték azt a vonalat, amelyik a „házat” jelölte.

Kinyújtotta a karját, s próbált még gyorsabban futni. Végül kettejüket sikerült még pont időben elkapnia.

„Megvagytok!” – kiáltotta Mici. A barátai nevettek, miközben a földre rogytak.

„Nagyon gyors vagy!” – mondta Maja, miközben fújtatott.

Micinek Balit is majdnem sikerült elkapnia, de aztán mégsem jött össze.

Bali rámutatott az ujjával és kacagott. „Túl lassú vagy!” Aztán kigúnyolta.

Mici elfintorodott. Bali állandóan piszkálta őt! Ez nem tetszett neki.

Iskola után Mici leült a konyhaasztalhoz. A nővérével együtt írták a házi feladatukat. De egyre csak az járt az eszében, amit Bali mondott neki.

„Lívi, te mit szoktál csinálni, amikor valaki piszkál téged?” – kérdezte Mici.

Lívi ránézett. „Valaki piszkált téged?”

Mici bólogatott. „Egy fiú az iskolában. Állandóan piszkál!”

Lívi letette a ceruzáját. „Ez nagyon nehéz. Nagyon sajnálom.” Hátradőlt és összefonta a karját. „Talán tehetnél érte valami kedves dolgot.”

Micit felhúzta az orrát. „Valami kedves dolgot?” Ez nem hangzott túl kellemesnek.

„Igen!” Lívi bólogatott. „Ha kedves vagy vele, akkor talán ő is kedves lesz veled. Ezt már kipróbáltad?”

Mici megrázta a fejét. Nem volt túlságosan elragadtatva az ötlettől. Miért lenne kedves valakivel, aki piszkálja őt?

Aznap este Mici mondott egy imát. „Mennyei Atyám! Kérlek add, hogy Bali kedvesebb legyen velem.” Kis szünetet tartott. Újra elgondolkodott Lívi szavain. „És kérlek, segíts rájönnöm, hogyan tudnék én is kedves lenni vele. Jézus Krisztus nevében, ámen.”

Mégis milyen kedves dolgot tehetne?

Néhány nappal később Mici osztálya elment együtt kirándulni. Az ösvényen sok nagy zöld fa és hűvös patak volt.

Amikor eljött az ideje egy kis pihenőnek és ebédnek, Mici a barátaival evett. Aztán észrevette, hogy Bali egy fa alatt ül. Egyedül volt. Talán megoszthatom vele a desszertemet – gondolta magában.

Mici odasétált Balihoz, és leült mellé. „Szia, Bali!”

Bali felnézett rá. „Szia!”

„Kérsz egy sütit?” – kérdezte.

Odaadta az egyik sütijét Balinak. Ő elvette és elmosolyodott. „Köszi!”

„Tetszett a túránk?” – kérdezte Mici.

„Igen. A híd, amin átmentünk, nagyon klassz volt.” Beleharapott a sütibe. „Mmm. Ez nagyon finom!”

„Köszi! Az anyukámmal és a nővéremmel sütöttem.”

Mici és Bali együtt fejezték be az ebédjüket. Beszélgettek egy kártyajátékról, amit mindketten szerettek. Bali tulajdonképpen elég vicces volt. Sokat nevettek. Micinek ez sokkal jobban tetszett, mint amikor piszkálódott.

„Van kedved játszani valamit?” – kérdezte Bali, miközben követték a többieket a túraútvonalon.

Mici bólintott és elmosolyodott. „Naná!”

A kirándulás hátralevő részében felváltva ugrálták át a köveket. Mici nagyon jól érezte magát. Amikor a kirándulás véget ért, és ideje volt hazamenni, szomorúan búcsúzkodott.

„Majd játsszunk azzal a kártyával jövő héten!” – köszönt el tőle Bali.

Mici bólogatott. „Igen! Szia, Bali!”

Mici búcsút intett és elmosolyodott. Bali nem piszkálta őt többé. Most már a barátja volt.

Illusztrálta: Skylar White