Ölelés Jocónak

„Na ugye! Nem tudsz te semmit!” Ferkó Jocóra mutatott az ujjával és nevetett.

Ádám elfintorodott. Jocó épp most tett fel a tanárnak egy kérdést. Nem volt kedves Ferkótól, hogy piszkálta ezért.

„Ferkó, elég legyen!” – mondta a tanárnő.

Ádám Jocóra nézett. A füzetét bámulta, mintha nem is hallotta volna Ferkót.

Jocó még új volt az iskolájukban. Eleinte senki nem szólt hozzá. Aztán a többiek elkezdték piszkálni. Folyton csúfolták és kinevették. Ádám úgy érezte, hogy segítenie kellene Jocónak, de soha nem tudta, mit mondjon.

Különben is, úgy tűnt, Jocó elvan, és nem is zavarja a piszkálódás.

Ádám visszafordult a könyvéhez. Hamarosan témazárót írnak matekból, és oda kell figyelnie.

A dolgozat napján Ádám mindent beleadott, de nagyon nehéz volt. Izgult a jegye miatt. Mi van, ha egyes lesz?

Másnap a tanáruk egy halom papírral a kezében állt az osztály elé.

„Kijavítottam a dolgozatokat – mondta nekik. – Sokatoknak van még hova fejlődni, de néhányan nagyon jól teljesítettek.”

Elkezdte hangosan felolvasni az egyes tanulók osztályzatát. A legtöbb jegy elég alacsony volt. Ádám idegesen várta a nevét.

„Ádám – szólította a tanárnő. – Négyes.”

Alig hitt a fülének. Sikerült! Szélesen mosolygott.

Aztán a tanárnő felolvasta Jocó jegyét.

„Csillagos ötös – mondta hangosan és világosan. – Hibátlan dolgozat.”

Ferkó felállt. „Az kizárt! – kiáltotta. – Jocó puskázott!”

„Így van! – kontrázott egy másik fiú is. – Nem is tud semmit. Biztosan lesett valakiről!”

A többiek is csatlakoztak. Jocó megpróbálta elmagyarázni nekik, hogy nem puskázott, de meg sem hallgatták. A tanárnő igyekezett lecsitítani őket, de rá sem hallgattak.

„Csaló!” – kiabálta valaki.

„Hazug!” – mondta valaki más.

Ádám szíve hevesen vert. Nem tudta, mit tegyen. Jocóra pislantott. Minden rendben lesz, ugye? Jocó mindig nyugodt volt.

Most is az asztalát bámulta, mint mindig. Aztán elkezdett sírni.

A többi gyerek abbahagyta a kiabálást, és a terem elhalkult. Ádám csak egy hangot hallott: Jocó sírását. Tudta, hogy ez alkalommal nem maradhat csendben. Bátornak kellett lennie. A Szentlélek azt mondta neki, hogy segítsen Jocónak.

Ádám felállt. A többi gyerek figyelte őt, miközben odament Jocóhoz. Még mindig nem tudta, mit mondjon. Így csak lehajolt, és szorosan átölelte Jocót.

„Semmi baj – suttogta, miközben megveregette Jocó hátát. – Semmi baj.”

Hamarosan más gyerekek is odajöttek és megölelték Jocót. Még Ferkó is odajött és bocsánatot kért. Kis időn belül az egész osztály Jocó köré tömörült, hogy bocsánatot kérjenek tőle és felvidítsák.

„Szeretünk, Jocó!” – mondta valaki.

„Te vagy a legjobb matekos!” – mondta valaki más.

Jocó letörölte a könnyeit és elmosolyodott. Ádám is mosolygott. A kedvességhez bátorság kellett, de megérte.

Illusztrálta: Shawna J. C. Tenney