Szeretettel készítve

Viki búcsút intett Anyának, és besétált a gyülekezeti házba. Néhány barátja már ott volt. Szerette az elemis tevékenységeket.

Faludi nővér felállított egy barkácsasztalt. Szalagok, színes madzagok és matricák hevertek rajta. Viki már alig várta, hogy megtudja, mit fognak készíteni.

Az ima után Faludi nővér adott néhány utasítást. „Ma ajándéktáskákat fogunk készíteni. Odaadhatjátok majd őket valakinek, akit szerettek.” Mindegyik gyereknek adott egy barna papírtáskát.

Viki izgatottan állt neki díszíteni. Kiválasztott egy sárga szívecskés matricát, és felragasztotta a táska elejére.

Aztán félbehajtott egy papírt, hogy üdvözlőkártyát készítsen. „Isten gyermeke vagy” – írta a kártyára. Rengeteg csillagot és szívecskét rajzolt rá.

Molnár nővér néhány süteményt osztott ki, hogy beletehessék a táskájukba. Viki az üdvözlőkártyát is beletette. Tökéletes!

Anya hamarosan eljött érte, hogy felvegye. „Nézd csak!” Viki feltartotta a táskáját, hogy Anya is megnézhesse. „Egy különleges embernek kell odaadnom.”

„Gyönyörű lett! – állapította meg Anya. – Kinek fogod odaadni?”

„Nem is tudom – töprengett Viki. – Egy olyan embernek akarom odaadni, akinek szeretetre van szüksége.” Vikinek támadt egy ötlete. „Elmehetünk sétálni, hogy találjunk valakit, akinek odaadhatjuk?”

„Persze – egyezett bele Anya. – Menjünk!”

Viki az egyik kezével megfogta Anya kezét, a másikban pedig a szeretettel készített táskát vitte. Rátértek egy csendes utcára. Lehet, hogy van itt valaki, akinek szeretetre van szüksége – gondolta Viki.

A séta közben azonban Viki elfintorodott. Senki sem volt az utcán.

„Próbáljuk meg erre!” Anya egy másik útra irányította Vikit. De ott sem volt senki az utcán.

Viki felsóhajtott. „Most mit tegyünk?” – kérdezte.

„Miért nem mondasz magadban egy imát? – kérdezte Anya. – Kérd Mennyei Atyát, hogy vezessen el valakihez, akinek segíthetsz.”

Lefordultak még egy utcára, Viki pedig csendben elmondott egy imát. Mennyei Atyám! Kérlek, segíts találnom valakit, akinek némi szeretetre van szüksége.

Néhány perccel később Viki meglátott egy kisfiút, aki a járdán sétált.

Viki arca mosolyra derült. „Szia! – köszöntötte. – Ezt neked akarom adni.” Odanyújtotta neki a táskát.

A fiú először zavartnak tűnt.

„Semmi baj, elveheted” – mondta gyengéden Anya.

A fiú lassan kinyújtotta a kezét és elvette a táskát. Széles mosoly terült el az arcán.

„Nagyon sok szeretettel készítettem neked” – mondta Viki.

Viki boldogan nézte, amint a fiú visszaszalad a házához. Tudta, hogy ez a fiú különleges Mennyei Atya számára.

Illusztrálta: Vicky Scott