Nem tudta, hogy nekem van rá szükségem

Fényképezte: Melanie Miza

Volt néhány személyes jellegű gondom. Egy nap nem éreztem jól magam, és nem igazán akartam elmenni az ifjúsági hitoktatásra. De arra gondoltam, hogy ez az utolsó évem és ki kell használnom.

Így hát elmentem, és arról beszélgettünk, hogy Jézus Krisztus mindegyikünket név szerint ismeri. A Tan és szövetségek 18:10-ben ezt olvassuk: „Emlékezzetek, a lelkek értéke nagy Isten szemében”. Elkezdtem elérzékenyülni, amint bejelöltem ezt a verset. Amikor elérzékenyülök, sokat sírok, ezért nem akartam a verset újra elolvasni az órán.

Később a hitoktató megkérdezte tőlünk, hogy mi keltette fel legjobban az érdeklődésünket, és miért. Nem akartam felszólalni, de az egyik barátom megemlítette ezt a szentírást. Bizonyságát tette arról, hogy Isten nem fog magunkra hagyni minket, s hogy mi néha megfeledkezünk Róla, de Ő ismer minket, és ott lesz mellettünk.

Amikor ezt meghallottam, úgy éreztem, mintha Mennyei Atya a barátomon keresztül szólna hozzám. Olyan volt, mintha azt mondta volna: „Ne fordulj el tőlem, itt vagyok!”

Utána kimentem, hogy letöröljem a könnyeimet, a barátom pedig odajött hozzám. Ezt mondta: „Nem akartam felszólalni, de úgy éreztem, muszáj, mert az segíteni fog valakinek. Nem tudtam, hogy te leszel az a valaki.” Ez még inkább megerősítette számomra, hogy Mennyei Atya törődik velem.

Az ifjúsági hitoktatás után hazamentem és imádkoztam. Ilyenkor általában köszönetet mondok és kérek pár dolgot. De az az ima volt szerintem a leghálásabb ima, amelyet valaha is mondtam. Éreztem a Lelket a szobámban, és éreztem, hogy Mennyei Atya ott van velem.