A napfény a viharaimban

Nemrégiben valami nagyon nehéz dolgon mentem keresztül. Édesapám és édesanyám különváltak, és édesanyám külföldön dolgozik. A nagymamámmal nőttem fel – ő az, aki megismertette velem az evangéliumot és az egyházat. Idén azonban váratlanul elhunyt.

Soha nem gondoltam, hogy meg fog halni. Sőt, néha azt gondoltam, én halok meg előbb, mert ő olyan egészséges volt! Soha nem mutatott gyengeséget, és mindig erős volt előttem. Soha nem gondoltam bele, milyen lenne az életem nélküle.

Miután elhunyt, néha azt kívántam, bárcsak én is meghalhatnék. Megfordult bennem a gondolat, hogy véget vetek a saját életemnek. Nem sokkal később azonban elmentem egy cöveki ifjúsági tevékenységre, ahol a szabadítás tervéről tanultunk.

Tudtam már a szabadítás tervéről, de talán a nagymamámmal történtek miatt kissé elhomályosultak az ismereteim róla. Miközben hallgattam a leckét, arra gondoltam, hogy megfeledkeztem Jézus Krisztus értem hozott áldozatának az áldásáról.

Rájöttem, hogy Jézus Krisztus azért halt meg, hogy megszabadítson engem. Nem szabad véget vetni az életemnek a gondjaim miatt. A boldogság terve reményt ad nekem arra, hogy egy nap újra láthatom majd a nagymamámat, mert az élet nem ér véget, amikor meghalunk. Továbbra is követnem kell a Szabadítót, hogy újra láthassam őt.

A nagymamám halála után az unokatestvérem odaköltözött hozzám, és a gondviselőm lett. Az unokatestvéreim a legjobb barátaim, de a változás még így is nagyon nehéz volt. Meg kellett tanulnom elvégezni mindazt a házimunkát, amit korábban a nagymamám végzett. Magamtól kellett felkelnem az iskolához, és rendben kellett tartanom a házat.

A püspököm mindig az önellátásról beszélt, így hát utánanéztem az Evangéliumi könyvtárban. Ez segített megtanulnom a saját lábamon megállni.

Édesapámmal is kapcsolatban vagyok még. Egy nap összekaptunk valamin. Nagyon bántott, de hirtelen lehetőségem nyílt elmenni egy ifjúsági templomi útra. Miközben a templomban voltam, békességet éreztem. Nem gondoltam az otthoni gondokra. Nem gondoltam arra, hogy milyen mérges vagyok édesapámra. Arra gondoltam, hogy mivel tudnék neki segíteni. Arra gondoltam, hogyan legyek jó példa. Az örökkévaló dolgokon gondolkodtam, azon, hogy egy nap majd összepecsételnek a szüleimmel a templomban. Úgy döntöttem, bocsánatot kérek édesapámtól, amiért veszekedtem vele.

Megtanultam mindig Jézus Krisztusra és Mennyei Atyára összpontosítani. Tőlük kapom az erőmet, és észben tartom, hogy Ők mellettem állnak.

A szabadítás tervének – különösen a Szabadító engesztelésének – a megértése segített legyőznöm az öngyilkossági gondolataimat. Segít békességet érezni az élettel kapcsolatban. Reményt ad, hogy egy nap majd újra találkozhatok a nagymamámmal a fátyol túloldalán.

Jézus Krisztus a reménység ahhoz, hogy még a rengeteg kihívás ellenére is folytassam az életemet. Szeretete irántam soha véget nem érő. Ő a napfény az életemben. A viharok és zivatarok idején ott van velem. Ő a Szabadítóm. Ő az otthonom. Ő az életem. Miatta nem adom fel. Ő az egyik oka annak, hogy szeretek élni.