Egy új barát

Tamara segített Anyának a parkba vinni az elemis tevékenységhez szükséges holmikat. A nap melegítette az arcát, a parkban pedig ismét zöldellt a fű. Jó érzés volt kint lenni!

A tavasz volt az egyik dolog, ami arra emlékeztette, hogy Mennyei Atya szereti őt. Tamara szerette mindenben Isten szeretetét keresni – például a kék égben, vagy abban, hogy látja majd a barátait az elemis tevékenységen.

Tamara követte Anyát oda, ahol a többi elemis vezető játékokat állított fel a gyerekeknek.

Molnár nővér integetett nekik, és azt mondta: „Zsófi is eljön!”

„Ez nagyszerű!” – mondta Anya.

„Ki az a Zsófi?” – kérdezte Tamara.

„Egy új lány, akit meghívtunk. Reméljük, hogy te és a többi gyerek segít neki érezni, hogy szívesen látjuk” – mondta Anya.

Tamarának görcsbe rándult a gyomra az aggodalomtól. Nehéz volt neki új emberekkel beszélgetnie. Kedves akart lenni. De mi lesz, ha az új lány nem kedveli őt?

Hamarosan mindenki megérkezett, köztük egy lány is, akit Tamara nem ismert.

„Köszöntünk az elemis tevékenységünkön!” – mondta Molnár nővér. Majd az új lány vállára tette a kezét. „Ő itt Zsófi. Ma ő is csatlakozik hozzánk. Reméljük, hogy mindenki jól fogja érezni magát, amint együtt játszunk a parkban.”

„Játszhatunk talajfogót?” – kérdezte az egyik elemis gyerek.

„Igen, légyszi!” – kiáltotta Tamara.

Nagyon izgatott volt! A talajfogó volt a kedvenc játéka. Tamara a többi gyerekkel a játszótér felé iramodott. Aztán Tamara megtorpant, amikor észrevette, hogy Zsófi magányosan álldogál.

Mennyei Atya ezt a gyönyörű és különleges napot adta neki. Szerette volna élvezni, és azt is szerette volna, ha Zsófi is jól érzi magát. Tamara legbelül remegett, ám mély lélegzetet vett, és visszasétált Zsófihoz.

„Szia! Tamara vagyok.”

„Szia!” Zsófi egy kicsit elmosolyodott, de idegesnek tűnt.

„Játszottál már talajfogót?” – kérdezte Tamara.

Zsófi megrázta a fejét.

Tamara tudta, milyen érzés izgulni új dolgok miatt.

„Nagyon jó móka!” – mondta Tamara. „A fogó csukott szemmel megpróbál elkapni valakit a játszótéri mászókán. Eközben a többiek bárhol szaladgálhatnak. Amikor viszont a fogó az kiáltja, hogy talajfogó, akkor az lesz az új fogó, aki nincs fenn a mászókán és a lába még mindig a talajon van.

Zsófi még mindig idegesnek tűnt.

„Maradjunk egy darabig egymás mellett?” – kérdezte Tamara.

Zsófi elmosolyodott. „Igen!”

Tamara és Zsófi elsétáltak a játszótérre. Miközben felmásztak a mászókára, a többiek is üdvözölték Zsófit. Zsófi eleinte Tamara közelében maradt, de hamarosan a többiek is segítettek Zsófinak. Az elemis tevékenység hátralevő részében Tamara és a többi gyerek is beszélgetett Zsófival. A végére Tamara már nem izgult, és szinte biztos volt benne, hogy Zsófi sem.

„Ki kér jégkrémet?” – érdeklődött Anya, miközben kinyitotta a hűtőtáskát.

A futkározás és a játék után Tamara örült, hogy leülhetett és pihenhetett a barátaival. Amikor Zsófi hazaindult, Tamara és a többiek elbúcsúztak tőle.

Hamarosan csak Tamara, az anyukája és a többi vezető maradt. Tamara összeszedte a jégkrémes papírokat, és a szemeteszsákba tette őket.

„Annyira büszke vagyok rád – mondta Anya. – Te és a barátaid ma megosztottátok Mennyei Atyánk szeretetét Zsófival.”

Tamara elgondolkodott ezen. Bár általában azt kereste, hogy Mennyei Atya miként mutatja meg az iránta való szeretetét, a mai nap más volt. Ma Tamara volt az, aki megmutatta az Atya szeretetét.

Illusztrálta: Hollie Hibbert