A zongorás ima

Manuel kinyitotta a kottakönyvét, és az oldalon lévő fekete hangjegyeket bámulta. A tanítója épp most adott fel neki egy új dalt eljátszani. Nagyon bonyolultnak tűnt! Jó sok időbe fog telni, mire megtanulja.

Rátette az ujjait a billentyűkre, és keresni kezdte a zongorán a megfelelő hangjegyeket. Pimm, pimm, PAMM. Újra és újra rossz billentyűt ütött, miközben játszott.

Miért nem tudta megtalálni a megfelelő hangjegyeket? Ez a dal sokkal nehezebb volt, mint az elemis énekek, amiket úgy szeretett játszani. Nagyon bosszús volt. A zongora billentyűire csapott. Paff!

„Manuel? – kiáltotta Anya. – Minden rendben van?”

„Aha. – sóhajtott fel Manuel. – Csak ez a dal nehéz.”

Anya megjelent a szobában. „Sajnálom, hogy bosszús vagy. Imádkoztál, mielőtt elkezdtél gyakorolni?”

„Nem.” Manuelnek ez nem jutott eszébe.

„Amikor valami újat tanulok, szeretek imát mondani, mielőtt gyakorolnék. Mennyei Atya itt van velünk, hogy segítsen. Nem számít, hogy sportolsz, beszédet mondasz az istentiszteleten vagy zongorázol. Mindig kérhetünk Tőle segítséget, mert nem mindig vagyunk képesek a dolgokra egyedül.”

Az ima tényleg segíthet neki megtanulni az új dalt a zongorán? Úgy döntött, ad neki egy esélyt.

Másnap Manuel ismét leült a zongorához, készen arra, hogy gyakoroljon. Mielőtt azonban nekilátott volna, emlékezett rá, hogy imádkozzon.

„Mennyei Atyám – mondta –, segíts megtanulni az új dalomat. Nehéz megtanulni, de tudom, hogy a Te segítségeddel meg tudom csinálni.”

Végezetül köszönetet mondott Mennyei Atyának az áldásaiért. Leengedte a karjait, és készen állt gyakorolni.

Lassan elkezdte megtalálni a hangjegyeket a billentyűkön, és egymás után lejátszotta őket. Folytatta a gyakorlást. Mire észbe kapott, már el is tudta játszani a dal elejét! Észre sem vette, hogy milyen régóta gyakorolt.

Anya bekukkantott a szobába. „Hű, Manuel! Remekül hangzik!”

„Köszönöm! – felelte Manuel. – Azt hiszem, az, hogy gyakorlás előtt elmondtam egy imát, segített türelmesnek lennem, és apránként tanulnom.” Végiglapozta a dal kottájának a lapjait. „Jobb így, mint egyszerre megpróbálni megtanulni az egészet.”

„Ez nagyszerű kezdet! – mondta Anya mosolyogva. – Észre sem fogod venni, és megtanulod az egész dalt.”

Manuel visszamosolygott rá. Aztán a billentyűkre tette a kezét, és játszani kezdett.

Illusztrálta: Tracy Nishimura Bishop