Újra látni fogom Celesztinát. Jóbarát, 2025. ápr. 30–31.
Újra látni fogom Celesztinát
„Ezek a virágok a feltámadásra emlékeztetnek” – mondja Anya.
Igaz történet alapján az Amerikai Egyesült Államokból (magyar átdolgozás)
Hintázok a sarkamon, és a kertet nézem. Juhászék háza mellett egy sötét földsáv húzódik, ahol Anya és én épp most ültettünk virághagymákat. Megpaskolom a talajt és felsóhajtok.
„Köszönöm, hogy segítettél elültetni ezeket” – mondja Anya.
Rápillantok a kezeimre, melyek földesek, és nem mondok semmit. Juhász Celesztinára gondolok. Celesztinára, aki korábban ebben a házban élt. Celesztinára, aki majdnem pontosan annyi idős volt, mint én. Celesztinára, akivel együtt jártunk az Elemibe. Együtt játszottunk, és elmentünk egymás szülinapi bulijára. Néha sátrat húztunk a hátsó kertjükben, és úgy tettünk, mintha táboroznánk. Ő volt a legjobb barátom.
Celesztina azonban elment. Néhány hónappal ezelőtt hunyt el autóbalesetben. Sokat sírtam a családommal együtt. Celesztina a barátunk volt, és tudtuk, hogy hiányozni fog nekünk. Sírtunk, mert Celesztina apukája is megsérült a autóbalesetben. Sírtunk, mert Celesztina családja szomorú volt.
Nagyon szerettem volna segíteni Celesztina családjának. Adtam egy plüssállatot Celesztina húgának, Ellának. Segítettem pár embernek az egyházközségből is ajándékokat készíteni Celesztina családjának. Szerettem volna, ha tudják, hogy szeretik őket.
Amikor elmentem Celesztina temetésére, közel ültem az egyházi barátaimhoz. Celesztina kedvenc elemis énekét, A hit című dalt énekeltük el, mely arról szól, miként élhetünk ismét Istennel. Arra emlékeztetett, hogy újra látni fogom Celesztinát. A temetőben egy virágot tettem a koporsó tetejére. Mindenki, aki ismerte Celesztinát, továbbra is szomorú volt. Hiányzott nekünk. De amikor imádkoztam és böjtöltem, akkor kevésbé éreztem magam szomorúnak. A szentírások olvasása és az egyházi barátokkal való beszélgetés is segített.
Ma meglátogattuk Juhászékat, hogy segítsünk nekik virághagymákat ültetni az udvarukon. A hagymák most kicsik és barnák. Nem tudom pontosan, hogy fognak kinézni tavasszal, de úgy hallom, szépek lesznek.
Anya figyel engem, és azt kérdezi: „Tudod, mit szeretek a virághagymákban?”
Megrázom a fejem. A nap fényes, és hunyorognom kell, hogy lássam Anyát. „Mit?”
„Ezeknek a hagymáknak a virágai télen elhalnak, de tavasszal mindig visszatérnek – mondja. – A feltámadásra emlékeztetnek engem. Nem láthatjuk a virágokat, miután elhervadtak, de ez nem jelenti azt, hogy végleg eltűntek. Pont úgy, mint Celesztina és mi mind, amikor meghalunk. Jézus Krisztusnak köszönhetően mindannyian fel fogunk támadni és újra élünk.”
A földhalmokra pillantok. A hagymák egyre növekednek majd és félretolják a földet. Tudom, hogy tavaszra gyönyörű virágok nyílnak belőlük, és tudom, hogy újra látni fogom Celesztinát.
A föld fölé hajolok, ahol a virághagymákat elültettük és puszit dobok feléjük. „Találkozunk tavasszal!” – suttogom.
Illusztrálta: Shawna J. C. Tenney