Pénzen nem lehet boldogságot venni, Krisztus viszont nem fukarkodik az örömmel

Körülbelül egy év telt el efféle érzésekkel, amikor aztán Dallin H. Oaks elnöknek, az Első Elnökség első tanácsosának az egyik beszédét hallgattam. Összeszorult a szívem, amikor pontosan azt hallottam tőle, hogy milyen emberré kezdek válni:

„Még ma is vannak olyan, magukat kereszténynek valló emberek, akik inkább vonzódnak a világ dolgaihoz, vagyis azon dolgokhoz, amelyek fenntartják a földön való életet, de nem adnak semmilyen táplálékot az örökkévaló életre.”

Addig azt gondoltam volna, hogy Istent és a pénzt egyszerre is képes vagyok előre rangsorolni, de igaznak bizonyultak Oaks elnök szavai, valamint a Máté 6:24 következő meglátása: „Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak.”

Amikor a gondolataim az anyagi dolgok körül forogtak, nehezebbnek találtam azt, hogy meglássam az evangélium vonzerejét. Nem értettem, hogyan segíthet a törekvéseimben az, ha elmegyek istentiszteletre és olvasom a szentírásokat.

Bár tanulás és a biztos jövedelemszerzés egyaránt méltó törekvés, túlságosan is előre rangsoroltam őket. Rögeszmémmé váltak. Rájöttem, hogy mindaddig nyomorultul fogom érezni magamat, amíg meg nem tanulom megváltoztatni a gondolkodásmódomat.

Imádkoztam Mennyei Atyához, és megkérdeztem Tőle, hogy segítene-e nekem elkezdeni arra összpontosítani, ami a leginkább számít. A szentírások olvasásával kezdtem. Miközben olyan verseket tanulmányoztam, amelyekről úgy gondoltam, hogy már számtalanszor olvastam, a bennük lévő ismerős történetek elkezdték felkelteni a figyelmemet. Éreztem, amint a Szentlélek üzen nekem!

Az egyik történet, amely nyomot hagyott bennem, a gazdag ifjúról szólt. Jézus azt mondta neki: „Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem” (Máté 19:21).

Amikor ezt a szentírástörténetet olvastam, arra éreztem késztetést, hogy megálljak, és átgondoljam, hogyan vonatkozik rám. Először úgy tűnt, hogy semmi közös nincs bennem és a gazdag ifjúban – elvégre ő már gazdag volt, és nem volt hajlandó megválni a vagyonától. Én viszont még nem voltam gazdag, és azt gondoltam, hogy a több pénz szerzésére irányuló erőfeszítéseim igazlelkűek.

Hamarosan azonban rájöttem, hogy a gazdag ifjúhoz hasonlóan nekem is gondot fog okozni, hogy másoknak adjam a pénzemet. Különösen, ha arra gondoltam, hogy már így is nehezen tudom elengedni a pénzhajhászást.

Szerettem volna ismét Mennyei Atyát tenni az első helyre az életemben. Úgy döntöttem, kinyitom a naplómat, leírom, amit érzek, és visszaolvasom a korábbi bejegyzéseimet, hogy jobban megértsem, mi indította el ezt a megszállottságot.

Miközben ezt tettem, egyre inkább tudatosult bennem, hogy mennyire visszájára fordult a fontossági sorrendem. Az egyik bejegyzésben a következőre figyeltem fel: „Folyton azon gondolkodom, hogyan lehet mindenből hasznom, ahelyett, hogy azon gondolkodnék, hogyan válhatnék jobbá vagy segíthetnék másoknak.”

Idővel a szentírások tanulmányozása, a Lélekre hallgatás és a naplóírás által elkezdtem megváltozni.

Bámulatos volt átérezni, ahogy a Példabeszédek 3:5–6-ban található ígéret valóra válik az életemben:

„Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál.

Minden te útaidban megismered őt; akkor ő igazgatja a te útaidat.”

Továbbra is törekszem a tehetségeim fejlesztésére, és keményen dolgozom a tanulmányaimon és a művészeti pályafutásomon. Igazlelkű vágy az, hogy pénzügyi biztonságra törekedjünk, gondoskodva magunkról és a családunkról. Vigyáznunk kell azonban arra, hogy ne engedjük, hogy a sikerre és a pénzre való törekvésünk minden másnál fontosabbá váljon!

Manapság már nem érdekel, hogy híres leszek-e, vagy hogy egy halom pénzt keressek az alkotásaimmal. Rájöttem, hogy elegendő számomra, ha olyan életet élek, amelyben szerethetem Mennyei Atyát és Jézus Krisztust – és érezhetem is a szeretetüket –, valamint a családomat és a művészetet. Már nem zaklatnak fel könnyen a váratlan kiadások vagy mások sikerei. Ehelyett inkább elkötelezettebb vagyok Jézus Krisztus evangéliuma iránt, mert az továbbra is megment engem attól, hogy pénzsóvár, hasonlítgató és folyton elégedetlenkedő életet éljek. Amikor pedig feledékeny kezdenék lenni, a szentírások és a próféták mindig emlékeztetnek arra, hogy mi számít a leginkább az életben.

Russell M. Nelson elnök ezt tanította:

„[B]ár a világ azt bizonygatja, hogy a hatalom, a javak, a népszerűség és a testi élvezetek boldogságot eredményeznek, ez nem így van! Nem is tudnak!

Az igazság az, hogy sokkal kimerítőbb ott keresni a boldogságot, ahol soha nem találhattok rá! Ha azonban Jézus Krisztussal fogjátok magatokat közös igába, és elvégzitek a világ legyőzéséhez szükséges lelki munkát, akkor Ő – és csakis Ő – rendelkezik azzal a hatalommal, hogy felemeljen benneteket e világ vonzása fölé.”

Azok a változtatások, amelyeket a Szabadító segített elvégezni a lelkemben, csodával értek fel. Most már tudom, a siker nem arról szól, hogy bebizonyítsam, milyen fantasztikus vagyok, vagy hogy az értékemet a megkeresett pénzen mérjem. Arról szól, hogy hálát érzek a halandóság megtapasztalásának a lehetőségéért, és arról, hogy láthatom azokat a bámulatos áldásokat, amelyeket Mennyei Atya mindig is biztosított nekem. Tudom, hogy ha Őt teszem az első helyre, minden más is a helyére kerül.

Arra buzdítalak, hogy gondold át a fontossági sorrendedet az életben. Vajon az anyagiakra összpontosítasz és arra, amivel nem rendelkezel? Vagy arra összpontosítasz, ami a leginkább számít? Legyél őszinte magaddal! Nézd meg, nem kell-e igazítanod az útvonaladon, hogy az a Szabadító felé vezessen.

Amikor meghozod ezt a döntést, több örömre lelsz majd, mint amit valaha is lehetségesnek gondoltál.