A szent hajlék és az áldozat

Amikor Isten megparancsolta Mózesnek, hogy építsen egy szent hajlékot az izráeliták táborában, annak a célját is kijelentette: „hogy ő közöttök lakozzam” (2 Mózes 25:8). A szent hajlékon belül Isten jelenlétét a szövetség ládája jelképezte – egy arannyal borított faláda, mely tartalmazta Isten és a népe között kötött szövetség írásos feljegyzését. A ládát a legszentebb, legbelső helyiségben tartották, amelyet egy fátyol választott el a szent hajlék többi részétől. Ez a fátyol jelképezheti az Isten jelenlététől való különválásunkat, melyet a bukás eredményezett, valamint az Őhozzá visszavezető utunkat – a Szabadítón keresztül.

Mózesen kívül csak egy olyan személyről tudunk, aki beléphetett a „szentek szentjébe” (2 Mózes 26:34): a főpap. A többi paphoz hasonlóan először őt is meg kellett mosni és fel kellett kenni, majd a hivatalát jelképező szent ruházatba öltöztetni. Évente egyszer, az úgynevezett engesztelés napján, a főpap áldozatokat ajánlott fel a nép nevében, mielőtt egymaga belépett volna a szent hajlékba. A fátyolnál tömjént égetett. A mennybe felszálló jó illatú füst jelképezte a nép Istenhez felszálló imáit. Ezután a főpap, kezében az állatáldozat vérével, átlépett a fátyolon és megközelítette Isten trónusát, melyet a szövetség ládája jelképezett.

A Jézus Krisztusról való ismereteid és a Mennyei Atya tervében betöltött szerepe tudatában látod-e azt, ahogy a szent hajlék a Szabadítóra mutat? Miként a szent hajlék és a benne lévő láda Isten jelenlétét jelképezte az Ő népe között, Jézus Krisztus maga volt Isten jelenléte az Ő népe között. A főpaphoz hasonlóan Jézus Krisztus a Közbenjáró az Atyaisten és közöttünk. Átlépett a fátyolon, hogy közbenjárjon értünk az Ő saját áldozatának a vére által.

Izráel szent hajlékának bizonyos elemei ismerősnek hangozhatnak számodra, különösen ha már jártál a templomban és részesültél a szertartásaidban. A templom az Úr háza – az Ő lakóhelye népe között. Ahhoz a szentek szentjéhez hasonlóan, mely a szent hajlékban volt, a templom celesztiális terme Isten jelenlétét jelképezi. Ahhoz, hogy oda belépjünk, először meg kell hogy mossanak és fel kell hogy kenjenek minket. Szent ruházatot viselünk. Szövetségeket kötünk. Egy oltárnál imádkozunk, ahonnan az imák felszállnak Istenhez. Végül pedig átlépünk egy fátyolon Isten színe elé.

Talán a legfontosabb hasonlóság az újkori templomok és az ősi szent hajlék között az, hogy helyesen megértve mindkettő megerősíti a Jézus Krisztusba vetett hitünket és hálával tölt el minket az Ő engesztelő áldozatáért. Isten azt akarja, hogy mindegyik gyermeke belépjen az Ő színe elé; azt szeretné, ha a birodalma papnők és „papok birodalma” lenne (2 Mózes 19:6). A bűneink azonban meggátolnak minket abban, hogy elnyerjük ezt az áldást, mert „semmi tisztátalan dolog nem lakhat Istennel” (1 Nefi 10:21). Így az Atyaisten elküldte Jézus Krisztust, a „jövendő javaknak főpapj[át]” (Zsidók 9:11), aki félrevonja nekünk a fátylat, és Isten minden gyermekének hatalmat ad arra, hogy „bizodalommal [járuljon] a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerj[en]” (Zsidók 4:16).

Napjaikban a templomok célja több annál, mint hogy elnyerjük a saját felmagasztosulásunkat. Miután a saját szertartásainkban részesültünk és szövetségeket kötöttünk Istennel, helyettesként az őseink javára is részesülhetünk szertartásokban. Bizonyos értelemben olyanná válhatunk, mint az ősi főpap – és a Nagy Főpap –, megnyitván az utat másoknak Isten színe elé.

Az állatáldozat ősi gyakorlata – mely jóval Mózes törvénye előtt is létezett – erőteljes tanítást ad az engesztelés és megbékélés tantételeiről. Ádám és Éva áldozatot ajánlott fel. Megértették annak a jelképes utalását a Szabadító áldozatára. És ezt tanították a gyermekeiknek.

Az állatáldozat jelképrendszere különösen megindító lehetett az ősi Izráel engesztelésnapján (héberül jom kippur). Ezen éves szertartás szükségességét a 3 Mózes 16:30 fejti ki: „Mert ezen a napon engesztelés lesz értetek, hogy megtisztítson titeket; minden bűnötöktől megtisztultok az Úr előtt.” Így Isten jelen maradhatott a nép között. Ezt az engesztelést különféle szertartások által végezték el. Az egyikben egy kecskét öltek le felajánlásként a nép bűneiért, majd a főpap bevitte a kecske vérét a szentek szentjébe. Később a főpap egy élő kecskebakra („bűnbakra”) helyezte a kezeit és megvallotta Izráel gyermekeinek a bűneit – jelképesen a kecskére téve át ezeket a bűnöket. Ezután a kecskét kiűzték Izráel táborából.

Ezekben a szertartásos cselekedetben a kecske Jézus Krisztust jelképezte, amint a bűnös nép helyébe lép. A bűn tűrhetetlen Isten színe előtt. Azonban a bűnösök elpusztítása és kiűzése helyett Isten biztosított egy másik módot: helyettük egy kecskét öltek meg és űztek ki. „Hogy vigye el magán a bak minden ő hamisságukat” (3 Mózes 16:22).

E szertartások rámutattak arra a módra, amelyet Isten biztosított ahhoz, hogy visszahozzon minket az Ő színe elé – vagyis Jézus Krisztusra és az Ő engesztelésére. A Szabadító a „betegséginket viselte…, és fájdalmainkat hordozá”, sőt „mindnyájunk vétkét” is (Ésaiás 53:4, 6). A helyünkbe lépett, az életét adta fizetségül bűneink büntetéséért, majd feltámadása által legyőzte a halált. Jézus Krisztus áldozata volt a „nagy és utolsó áldozat; igen, nem ember, sem állat …áldozat[a]”, hanem „egy végtelen és örökkévaló áldozat” (Alma 34:10). Ő volt a beteljesedése mindannak, amire az ősi áldozatok előremutattak.

Ezen okból, miután áldozata beteljesedett, azt mondta: „És vérontást ne ajánljatok fel nekem többé; igen, hagyjatok fel áldozataitokkal… És áldozatul ajánljatok fel nekem megtört szívet és töredelmes lelket” (3 Nefi 9:19–20).

Így hát amikor az Ószövetségben az áldozatokról és a szent hajlékról (vagy később a templomról) találsz szövegrészeket – és sok ilyen lesz –, emlékezz arra, miszerint mindezek elsődleges célja az, hogy megerősítsék a Messiásba, Jézus Krisztusba vetett hitedet. Kösd össze az olvasottakat és a tanultakat az Ő házában való hódolatoddal. Engedd, hogy a szíved és az elméd Őhozzá forduljon. Gondolkodj el azon, mit tett Ő azért, hogy visszahozzon téged Isten színe elé – és te mit fogsz tenni azért, hogy kövesd Őt.