Bajos barátság

Hazafelé menet Máté egy kavicsot rugdosott. Nem tudott rájönni, miért érzi ilyen szörnyen magát.

Eddig a barátjával, Jocóval lógtak együtt. Jocó azonban nagyon unottnak tűnt, és végül Máté a tervezettnél hamarabb indult haza.

Talán csak képzelődöm – gondolta Máté. – Lehet, hogy Jocónak épp nincs jó napja.

Másnap, amikor Máté iskolába ment, meglátta Jocót, amint néhány barátjával beszélget. Máté a nevén szólította, és integetett neki. Jocó Máté felé nézett, de nem integetett vissza. Odafordult a barátaihoz.

Jocó biztos csak nem vett észre engem – mondta magának Máté.

Az órán, amikor csoportmunka következett, Máté odament Jocóhoz. „Dolgozunk együtt?” – kérdezte Máté.

Úgy tűnt, mintha Jocó nem is hallaná őt. „Kezdjük, Miki! – mondta Jocó a mellette ülő fiúnak. – Menjünk át oda dolgozni.”

A két fiú odébbállt. Máté gyomra összerándult. Valami nyilvánvalóan zavarja Jocót. De vajon mi?

Máténak semmi nem jutott eszébe, ami miatt Jocó mérges lehetne rá. Természetesen volt olyan, hogy egymással szemben álló csapatokban baseballoztak a szünetben. De utána mindig lepacsiztak egymással. Miért érzi azt, hogy Jocó úgy döntött, mindenben a másik csapatot választja?

A szünetben végre beszélhetek Jocóval – gondolta Máté.

A szünetben Máté odaszaladt, hogy csatlakozzon a többi gyerekhez a pályán.

„Szia Jocó! – szólította meg Máté. – Beszélhetek veled egy percet?”

„Mindjárt kezdődik a meccs” – mondta Jocó.

„Rendben, beállok melléd és akkor beszélhetünk” – mondta Máté.

„Elkéstél. Nincs már hely mellettem” – mondta Jocó, miközben elszaladt, hogy csatlakozzon a csapatához.

Máté figyelte, ahogyan játszani kezdenek. Azelőtt soha nem zavarta Jocót, ha túl sokan voltak. Mindenkit mindig szívesen láttak.

Ám most Máté egyáltalán nem érezte úgy, hogy Jocó szívesen látná. Miért viselkedik így? Miért nem veszi be a csapatba? Máté semmi rosszat nem tett!

„Jocó az, aki rosszul viselkedik – mondta Máté a szüleinek vacsorakor. – Még csak nem is beszél velem, és nem mondja el, hogy mi az, ami miatt dühös!”

„Ez tényleg nehéznek tűnik!” – válaszolta Anya.

Máté érezte, hogy forró könnyek gyűlnek a szemébe. „Olyan, mintha többé már nem lennénk barátok, és nem tudom, hogy miért.”

„Büszke vagyok rád, amiért megpróbáltál beszélni vele erről – mondta Apa. – Esetleg megpróbálhatod elmondani neki, hogyan érzed magad, és hogy szeretnél segíteni.”

Máté megvonta a vállát. Ahogyan Jocó viselkedett, Máté abban sem volt biztos, hogy barátja egyáltalán meghallgatná.

Anya megszorította Máté kezét. „Imádkozni fogunk érted és Jocóért is.”

Aznap este, amikor Máté lefeküdni készült, arra gondolt, amit Anya és Apa mondott. Korábban már imádkozott a barátaiért, amikor szomorúak voltak vagy nehéz helyzettel találták szembe magukat. De ez más, nem igaz? Jocó az, aki durva volt vele.

Akkor miért imádkoznak Máté szülei Jocóért? Neki is kellene imádkozni érte?

Máté letérdelt az ágya mellé. „Mennyei Atyám, nehéz nem haragudni Jocóra – imádkozott. – Érzem, hogy dühös, de nem mondja el nekem, hogy mi zavarja.”

Máté szünetet tartott. „Szeretnék beszélni vele, de nem vagyok benne biztos, hogy meg fogja mondani nekem, mi a baj. Kérlek, segíts neki, bármi is aggasztja. És akármi történjék is, kérlek, segíts nekem kedvesnek lenni vele.”

Miközben Máté imádkozott, elkezdett békességet érezni belül. Tudta, hogy Mennyei Atya és Jézus Krisztus a legjobb barátai. Segíthetnek neki szeretni Jocót, függetlenül attól, hogy Jocó milyen döntéseket hoz. És akkor is ott lesznek mellette, ha Jocóval többé nem lesznek barátok.

Máté elmosolyodott. Mégiscsak jó ötlet volt Jocóért imádkozni.

Illusztrálta: Mark Robison