Thomas, az egybegyűjtő

Thomasnak hívnak és egybegyűjtő vagyok.

Az idén az Elemiben arról tanulunk, hogyan gyűljünk egybe. A vezetőink arra kértek minket, hogy gyűjtsük egybe a családunkat imára és szentírás-tanulmányozásra. Azt akarják, gyakoroljuk az egybegyűjtést, hogy tudhassuk, miként gyűljünk egybe most és amikor majd megnövünk – missziókon, az iskolában, sőt akkor is, ha egyedül vagyunk. Így lelkileg mindig egybegyűlhetünk Mennyei Atyával és Jézus Krisztussal, és békére lelhetünk Őbennük.

Az én feladatom az, hogy egybegyűjtsem a családomat a reggeli imára. Felteszem a kérdést: „Csatlakoznál hozzám egy imára?” A bátyám, Henry az, aki egybegyűjt minket esti imára és szentírás-tanulmányozásra.

Az egyik szombat reggel korán elindultunk kosárlabdázni. Utána el kellett intézni néhány dolgot. Hirtelen eszembe jutott valami, és azt mondtam: „Anya, elfelejtettünk egybegyűlni, hogy imádkozzunk.” Azt mondta, egybegyűlhetünk majd, amikor hazaérünk. De én így feleltem: „Azonnal egybe kell gyűlnünk és imádkoznunk kell!” Megkért, hogy mondjam én az imát, de ő nyitva tartotta a szemét, mert vezetett.

Anya és Apa azt mondják Henrynek és nekem, hogy hálásak azért, amiért egybegyűjtjük a családunkat imára és szentírás-tanulmányozásra. Azt mondják, hogy a kis hangunk nagy hatással van az otthonunkra. Szerintük az egybegyűlés miatt áldott a családunk.

Illusztrálta: Augusto Zambonato