Az utolsó húsgolyó. Jóbarát, 2025. nov. 18–19.
Az utolsó húsgolyó
Nem igazság! Senki nem osztozkodott Alexszel!
Igaz történet az Amerikai Egyesült Államokból (magyar átdolgozás).
Alex letrappolt a lépcsőn, és hangosan felsóhajtott.
Anya felnézett a könyvéből. „Mi a baj?”
„Senki nem osztozik velem a játékán! – kesergett Alex. – Utálom, hogy én vagyok a középső gyerek.” Alex testvérei mindig megkapták, amit akartak. Ez nem volt igazságos.
„Biztos vagyok benne, hogy ha szépen kérnéd, a fivéreid osztozkodnának veled” – vetette fel Anya.
Alex elhúzta a száját. „Én szépen kértem!”
„Mi lenne, ha megpróbálnál beállítani egy időzítőt? Akkor mindannyiótoknak ugyanannyi ideje lenne a játékra?”
„Én beállítottam egy időzítőt! – felelte Alex. – De lehet, hogy inkább két időzítőt is beállítok, hogy biztosra menjek.” Megragadta a konyhapulton álló másik időzítőjüket és felviharzott a lépcsőn. Az öccse, Dávid éppen a tévén játszott egy játékot.
„Anya azt mondja, hogy osztozkodnod kell” – közölte vele Alex. Beállította az időzítőt öt percre. – Amikor ez lejár, én jövök.”
Másnap, amikor Alex és a bátyja, Máté is játszani akartak egy játékkal, mindegyikük beállított egy időzítőt pontosan 30 percre. Amikor Dávid és Máté legóztak, megszámolták a darabokat, hogy mindenkinek pontosan ugyanannyi jusson. Amikor pedig Dávid és Alex is meg akarta enni az utolsó csokis sütit, gondosan ügyelve pontosan elfelezték azt. Alex végre úgy érezte, hogy kezdenek igazságosan menni a dolgok.
De aztán jött a vacsora…
Aznap este spagetti volt húsgolyóval. Máté elkezdett tésztát halmozni a tányérjára, mielőtt Alex akárcsak kezébe vehette volna a kanalat.
„Hé, ez nem igazságos! – kiáltotta Alex. – Én is éhes vagyok!”
Apa Alex vállára tette a kezét. „Alex, bőven jut mindenkinek az ételből. Nézd, ugyanannyit adok neked, amennyi Máté tányérján van.” Apa megpakolta tésztával Alex tányérját.
Miután megáldották az ételt, mindenki enni kezdett. Amikor Alex tányérjáról elfogyott az étel, még mindig éhes volt. Bekukucskált a fazékba az asztal közepén. Volt még egy utolsó húsgolyó a tésztakupac tetején. A tányérjára kanalazta.
„Nem igazság! – jegyezte meg Dávid. – Ez az utolsó.”
Máté a villájával a húsgolyóra bökött. „Én is kérek belőle. Osszuk el.”
„Osszuk el? – kérdezte Alex. – Háromfelé? De hát annyira kicsi!”
Máté és Dávid bólogattak. „Így lenne igazságos.”
Máté fogta Alex tányérját, és elkezdte gondosan felosztani a húsgolyót három részre. Alex figyelte, ahogy a húsgolyó egyre kisebb és kisebb lesz.
Anya felnevetett. „Ezek elég apró darabok lettek!”
Apa is kacagott. „Nem kell mindig mindennek tökéletesen igazságosnak lennie – magyarázta. – Esetleg megpróbálhatnánk jobban osztozkodni egymással, ahelyett, hogy mindent feldarabolnánk.”
Alex lenézett az apró húsgolyódarabokra. Ez tényleg szamárság. Valóban ennyire fontos neki egy húsgolyó? Talán tényleg meg kell tanulnia jobban osztozkodni a többiekkel.
Másnap, amikor Máté és Alex mindketten legózni akartak, úgy döntöttek, hogy együtt építenek valamit. Amikor Dávid és Máté kint játszottak, Alex megengedte nekik, hogy felváltva menjenek a biciklijén. Amikor pedig mindenki játszani szeretett volna egy játékot a tévén, Alex nem állított be időzítőket. Az osztozkodás és a kedvesség igazából sokkal jobb érzés volt, mint a tökéletes igazságosság.
Aznap este, amikor Máté és Alex is szerette volna megenni az utolsó zsemlét a vacsoránál, Alex felajánlotta Máténak, hogy legyen az övé az egész.
„Köszi! – kacsintott Máté. – Biztosan nem akarod háromfelé osztani?”
Dávid és Alex felnevettek. „Határozottan nem!”
Illusztrálta: Alyssa Petersen