Jusztina kérdése

„Ott vagyunk már?” – kérdezte Jusztina.

„Majdnem” – felelte Nagyi. Az autó befordult a sarkon, és ott is állt előttük a templom, magasan a domb tetején. Annyira gyönyörű volt!

Jusztina és a családja a templom felszentelésére jött el. Anya azt mondta, az egy fontos gyűlés, mely során egy apostol különleges imát mond majd a templomban. Azután a templom készen áll majd arra, hogy az egyháztagok szertartásokat végezzenek benne. „A templomi felszenteléseket közvetítik, hogy az egyház tagjai az egyházi épületeikből is nézhessék – magyarázta Anya. – Mi viszont szerencsések vagyunk, hogy magában a templomban vehetünk részt rajta.”

A templom bejáráta előtt fehér, műanyag lábzsákokat kaptak a cipőjükre. Jusztina azt gondolta, hogy viccesen néznek ki. „Miért kell lábzsákot hordanunk?” – kérdezte Nagyitól.

„Megvédik az új szőnyegeket – súgta Nagyi. – Ne feledd, hogy bent a templomban suttogva kell beszélnünk, rendben? Áhítatosak szeretnénk lenni az Úr házában.”

Amint bejárták a templomot, Jusztina megbámulta a magas mennyezeteket. Olyan csönd volt, hogy visszatartott lélegzettel, lábujjhegyen akart járni. Elámult, amikor elkezdtek felmenni egy csigalépcsőn. Úgy tűnt, soha nem lesz vége a lépcsősornak.

Végül megérkeztek abba a terembe, ahol a családja megnézi majd a felszentelést. „Ezt pecsételőszobának hívják – mondta halkan Nagyi. – Tudod, mi történik itt?”

Jusztina megrázta a fejét.

„Itt pecsételik egymáshoz örökre a családokat. Ez azt jelenti, hogy a haláluk után együtt élhetnek a mennyben. Nézd csak a tükröket!” Nagyi a szoba egymással szemben lévő falain lévő tükrökre mutatott. „Látod, mi történik, amikor megnézed benne magad?”

Jusztina belenézett az egyik tükörbe, és látta a tükörképét újra és újra visszatükröződni.

„Hű – mondta Jusztina, ügyelve, hogy most már suttogjon. – A végtelenségig folytatódik!”

A felszentelés elején Jusztina a családjára gondolt. A szülei elváltak. És tudta, hogy nem pecsételték őket egymáshoz a templomban.

Ránézett a mellette ülő anyukájára és a testvéreire. Vajon együtt lehet majd velük a mennyben? Mi van, ha nem lehetek örökre a családommal, mert nem vagyunk egymáshoz pecsételve? Ez a gondolat félelmet és aggodalmat keltett benne.

Jusztina közel hajolt Nagyihoz, és megkérdezte: „Mi történik, ha nem vagy a családodhoz pecsételve?”

Nagyi ezen elgondolkodott egy kicsit, majd ezt mondta: „Nem igazán tudom, drágám. Azt azonban tudom, hogy Isten szeret minket, és azt akarja, hogy boldogok legyünk.”

Jusztina erre gondolt, miközben a következő beszélőt hallgatta. Hamarosan a felszentelés végéhez értek. Ideje volt elénekelni az Isten Szent Lelke című dalt.

Miközben Jusztina állva énekelt, meleg érzés töltötte el a szívét. Tudta, hogy a Szentlélek azt mondja neki, minden rendben lesz. Úgy érezte, növekszik a hite.

Amikor a dal véget ért, Jusztina megölelte Nagyit. Nem tudta mindenre a választ, de hitt abban, hogy Isten nagyon szereti őt és a családját. Tudta, hogy bízhat Benne.

PDF megnyitása

Illusztrálta: Jarom Vogel