Túl nagy az Elemihez?

„Köszöntünk titeket az Elemiben! – mondta a gyerekek előtt állva Agbor nővér, Gift elemis vezetője. – Ma a Mindenkit szeress! című dalt fogjuk megtanulni.”

Elindult a zene, és a kisebb gyermekek felkészültek az éneklésre. De Gift már ismerte ezt a dalt. Százszor énekelte már! Nem igazán volt kedve énekelni ma.

Gift belefáradt az Elemibe. Idősebb volt, magasabb és nagyobb, mint az összes többi gyerek. Az egyházi barátai már mind a Fiatal Nőknél voltak. Még majdnem egy egész éve volt hátra, mielőtt a Fiatal Nők óráira és tevékenységeire járhatott volna velük.

Miközben mindenki más énekelt, Gift csendben volt. Néha elmotyogta a dalok egy-egy szavát, de leginkább a gondolataiba merült.

Ekkor támadt egy ötlete. Talán ha beszélne a püspökkel, megengedné, hogy hamarabb átmenjen a Fiatal Nőkhöz, hogy a barátaival lehessen.

Gift az istentisztelet után megkereste Achombi püspököt. „Szia, Püspök! – köszöntötte. – Már nem igazán érzem úgy, hogy az Elemibe tartoznék. Nagyobb és idősebb vagyok, mint az összes többi gyerek. Elkezdhetnék inkább a Fiatal Nőkhöz járni?”

Achombi püspök elmosolyodott. „Tudom, hogy izgalmas átmenni a Fiatal Nőkhöz – felelte. – De csak attól az évtől járhatsz oda, amikor betöltöd a 12-t. Nagyon sajnálom.”

Gift egyre csak a cipőjét nézegette. „Rendben.”

„Az Elemi szerencsés, hogy velük vagy – mondta a püspök. – Úgy gondolom, a kisebb gyermekek nagyon csodálnak téged. Nagy hatással lehetsz rájuk.”

Gift egész nap búslakodott. Egy év hosszú idő ahhoz, hogy az ember magányosnak érezze magát az Elemiben.

De aztán Gift elgondolkodott azon, amit Achombi püspök mondott. Vajon a többi gyermek valóban csodálja őt? Ezt még soha nem vette észre.

A következő héten Gift búcsút intett a barátainak, amikor a Fiatal Nők terme felé vették az utat, ő pedig sóhajtva lépdelt az elemis terem felé.

„Gift – fordult hozzá Agbor nővér –, lenne kedved segíteni nekem az e heti ének tanításában?”

„Hát, rendben – dünnyögte Gift. – Melyik éneket tanuljuk?”

„Isten gyermeke vagyok – felelte Agbor nővér. – Köszönöm a segítségedet! Azt hiszem, a gyerekek örömmel tanulnak tőled.”

Az énekfoglalkozás kezdetén Gift kiállt a terem elejébe. „Ma az egyik kedvenc dalomat fogom megtanítani nektek” – mondta. Segített a gyermekeknek megtanulni a dal szövegét, aztán elénekelte velük a dalt. Éneklés közben Gift melegséget és boldogságot érzett belül. Tudta, hogy a Szentlelket érzi.

Hamarosan eljött az elemis óra vége. A záróima után Gift elindult a folyosón. Szerette volna megtalálni a barátait a Fiatal Nők osztályuk után és köszönni nekik.

De az egyik kislány megállította. „Köszönöm, hogy velünk énekeltél! – mondta egy nagy ölelés kíséretében. – Amikor nagy leszek, olyan akarok lenni, mint te.”

Gift elmosolyodott. Még mindig alig várta, hogy elmenjen a Fiatal Nőkhöz, és remélte, hogy az év hátralévő része gyorsan el fog repülni. De tudta, hogy az Elemiben még mindig tud tanulni és jó dolgokat tenni.

És talán Achombi püspöknek igaza van. Nagy hatással lehet másokra.

Illusztrálta: Simini Blocker