A visszaállítás hangjai

Több mint 40 évvel Sion tábora után, Joseph Young, aki tagja volt a tábornak, azt nyilatkozta, hogy Joseph Smith a következőket mondta:

„Fivérek! Némelyek közületek dühösek rám, amiért nem harcoltatok Missouriban; de hadd mondjam el néktek, Isten nem akarta, hogy harcoljatok. Nem tudná megszervezni a királyságát tizenkét férfival, hogy azok megnyissák az evangélium ajtaját a föld nemzeteinek, és hetven emberrel azok irányítása alatt, hogy járjanak a nyomdokukban, hacsak nem az emberek egy olyan csoportjából veszi őket, akik felajánlották az életüket, és akik akkora áldozatot hoztak, mint Ábrahám.

Íme, az Úrnak van Tizenkettek és Hetvenek kvóruma is, és a Hetvenek további kvórumai is el lesznek hívva, akik meghozzák az áldozatot; és akik most még nem hozták meg az áldozataikat és felajánlásaikat, majd ezután fogják megtenni.”

„Amikor megérkeztünk Missouriba, az Úr szólt az Ő szolgájához, Joseph-hez és azt mondta »elfogadtam a felajánlásotokat«, majd kiváltságunkban állt visszatérni. A visszatérésemet követően több barátom is megkérdezte tőlem, hogy mi haszna volt elszólítani az embereket a munkájuk mellől, hogy menjenek fel Missouriba, hogy aztán anélkül térjenek vissza, hogy látszólag bármit is véghez vittek volna. »Kinek volt ez jó? – kérdezték. – Ha az Úr adott parancsot ennek megtételére, milyen céllal tette azt?« Azt válaszoltam ezeknek a fivéreknek, hogy engem jól megfizettek érte – méghozzá bőséges kamatostul –, igen, hogy a mércém csordulásig telt azzal a tudással, melyben a prófétával való utazás során részesültem.”

„Ott voltam Sion táborában Isten prófétájával. Láttam Isten vele való kapcsolatát. Láttam, hogy vele van Isten ereje. Láttam, hogy ő próféta. Mindaz, ami számára megnyilatkoztatott Isten ereje által a küldetés során, nagy értékkel bírt számomra és mindazok számára, akik részesültek utasításaiban.”

„Amikor Sion táborának tagjai megkapták elhívásukat, sokan voltunk, akik azelőtt soha nem láttuk még egymást; idegenek voltunk egymás számára, és sokan még a prófétát sem látták soha. Szétszórattunk az országban, mint a szitán kirostált kukorica. Fiatalok voltunk, és azokban a korai időkben elhívattunk, hogy menjünk, váltsuk meg Siont; és mindazt, amit tennünk kellett, hittel kellett tennünk. Összegyűltünk, ki-ki a maga államából Kirtlandben, és felmentünk, hogy megváltsuk Siont, Isten számunkra adott parancsolatának beteljesítésére. Isten elfogadta cselekedeteinket, ahogy elfogadta Ábrahám cselekedeteit is. Igen sokat elértünk, bár a hitehagyottak és a hitetlenek sok alkalommal tették fel a kérdést: »Mi értelme volt?« Olyan tapasztalatot szereztünk, amire semmilyen más módon nem tehettünk volna szert. Részünk volt abban a kiváltságban, hogy láthattuk a próféta arcát; abban a kiváltságban, hogy több mint ezerhatszáz kilométert utazhattunk vele, és láthattuk, amint Isten Lelke munkálkodik benne; láthattuk továbbá Jézus Krisztus neki adott kinyilatkoztatásait és azok beteljesülését. Ő pedig mintegy kétszáz eldert gyűjtött egybe az egész országból azokban a korai időkben, és elküldött minket szerte a világba, hogy Jézus Krisztus evangéliumát hirdessük. Ha nem mentem volna fel Sion táborával, ma sem lennék itt [Salt Lake Cityben, a Tizenkettek Kvórumában szolgálva]. […] Azáltal, hogy elmentünk, a szőlőskertbe vetettek minket, hogy prédikáljuk az evangéliumot, és az Úr elfogadta a munkáinkat. És minden munkánk és üldöztetésünk közepette, gyakorta az életünket kockáztatva, hittel kellett munkálkodnunk és élnünk.”

„A Sion táborával való utazás során szerzett tapasztalat sokkal értékesebb volt az aranynál…”