A karácsony megtartása a szívében

„Miért nem járunk már istentiszteletre?”

Sadie többször is feltette a szüleinek ezt a kérdést. Általában az anyukája megrázta a fejét, és majdnem annyira szomorúnak tűnt, mint Sadie. „Sok oka van” – mondta végül. Sadie ezt nem értette.

Közvetlenül azelőtt, hogy a családja abbahagyta az istentiszteletre járást, a szülei megengedték, hogy megkeresztelkedjen. Sadie örült ennek, de azt kívánta, bárcsak a szülei elvinnék őt istentiszteletre, még akkor is, ha ők nem akarnak maradni. Nagyon hiányzott neki, hogy az Elemibe járjon.

A családja továbbra is mókás dolgokat csinált együtt. Ősszel a hegyekben túráztak. A parkban piknikeztek és dobókorongoztak. Elmentek megnézni azt a színdarabot, amelyben a bátyja szerepelt.

Decemberben a családjával egy-egy tál süteményt vittek a barátaiknak és a szomszédaiknak. Együtt díszítették a karácsonyfát. Egy szombatot szánkózással töltöttek a hóban, majd hazaérve forró csokiztak és házi fánkot sütöttek.

Sadie szívesen tette ezeket a dolgokat, de minden addiginál jobban hiányzott neki, hogy istentiszteletre járjon. Hiányzott a karácsonyi himnuszok éneklése és a Jézus Krisztus születéséről szóló beszédek meghallgatása.

Idén vasárnapra esett a karácsony. A barátja elmondta neki, hogy az elemisek karácsony első napján énekelni fognak az úrvacsorai gyűlésen. Sadie imádott énekelni.

„Elmehetünk istentiszteletre csak most vasárnap? – kérdezte Sadie a szüleitől. – Légyszi! Az elemisek énekelnek, és én is ott szeretnék lenni.”

A szülei egymásra néztek, majd vissza Sadie-re. „Sajnálom – mondta Apa –, de nem mehetünk el. Az idén nem.”

Sadie abba a reménybe kapaszkodott, hogy a családja egy nap talán újból istentiszteletre fog járni, de ez nem segített neki ezen a karácsonyon.

Karácsony reggelén Sadie érezte az ismerős izgatottságot, melyet a karácsonyfa köré gyülekezés és a családi ajándékbontogatás okozott. Arra gondolt, mennyire szereti a szüleit és a bátyját, és tudta, hogy ők is szeretik őt.

Anya elkészítette a kedvenc reggelijüket: csokis amerikai palacsintát, jó sok tejszínhabbal. „Minden idők legjobb reggelije” – mondta a tesója, miután két tányérral is bevágott belőle. Mindenki egyetértett.

Miután segített elpakolni, Sadie bement a szobájába. Az elemis gyerekekre gondolt, akik istentiszteleten énekelnek, és minden tőle telhetőt megtett azért, hogy ne szomorkodjon, amiért nincs ott.

Sadie körbenézett a szobában valami elfoglaltságot keresve. A szeme egy doboz színes ceruzára vándorolt. Ekkor hirtelen támadt egy ötlete. Még ha most nem is tud elmenni istentiszteletre, talán akkor is a napja részévé tehetné Jézust.

Talált egy papírlapot, és elkezdte lerajzolni Jézus születését – a jászolban nyugvó kisded Jézust, az őt figyelő Máriát és Józsefet, és a köréjük gyűlt pásztorokat. Rajzolás közben elénekelte az Egy messzi jászolban című dalt.

Amikor befejezte a képet, kivitte a konyhába, és egy mágnes segítségével a hűtő ajtajára rögzítette. A szülei és a bátyja nem mondtak semmit, de mosolyogtak.

Sadie-nek ez jó érzés volt. Nem tudta megváltoztatni, mit érez a családja az istentiszteletre járás kapcsán. Viszont a szívében tudta tartani Krisztust és a karácsonyt.

Illusztrálta: Tracy Nishimura Bishop