3. Papsági tantételek. Általános kézikönyv: Szolgálat Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházában (2026).
3. Papsági tantételek. Általános kézikönyv.
3.
Papsági tantételek
3.0
Bevezetés
A papság Isten felhatalmazása és hatalma. Mennyei Atya a papságon keresztül valósítja meg munkáját, hogy „véghez vigye… az ember halhatatlanságát és örök életét” (Mózes 1:39). Isten felhatalmazást és hatalmat ad az Ő fiainak és leányainak a földön, hogy segítsenek elvégezni ezt a munkát (lásd 1. fejezet).
3.1
A papság visszaállítása
Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza az egyetlen papsági felhatalmazással rendelkező szervezet a földön. Joseph Smith próféta Keresztelő Jánostól kapta meg az ároni papságot és annak a kulcsait (lásd Tan és szövetségek 13:1). A melkisédeki papságot és annak a kulcsait Péter, Jakab és János apostoltól kapta meg (lásd Tan és szövetségek 27:12–13).
A Kirtland templomban Mózes, Éliás és Illés jelentek meg Joseph Smithnek és bízták rá az Isten utolsó napi munkája elvégzéséhez szükséges további felhatalmazást (lásd Tan és szövetségek 110:11–16).
Napjainkban az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma mindegyik tagja rendelkezik az összes ilyen papsági kulccsal. E vezetők elhívnak és felhatalmaznak más egyháztagokat Isten papsági felhatalmazásának és hatalmának a használatára, hogy segédkezzenek az Ő szabadító és felmagasztosító munkájában.
3.2
A papság áldásai
A szövetségeken és a papsági szertartásokon keresztül Isten hatalmas áldásokat tesz elérhetővé minden gyermeke számára. Ezen áldások közé tartoznak:
-
keresztelkedés és tagság Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházában;
-
a Szentlélek ajándéka;
-
úrvacsoravétel;
-
felhatalmazás és hatalom egyházi elhívásokban és megbízásokban való szolgálatra;
-
pátriárkai áldások, valamint egyéb gyógyító, vigasztaló, illetve útmutató papsági áldások elnyerése;
-
felruháztatás Isten hatalmával a templomban;
-
a családtagokkal való egymáshoz pecsételés az örökkévalóságra;
-
az örök élet ígérete.
Isten gyermekei elnyerhetik a papság ezen áldásait, valamint hatalmas örömet tapasztalhatnak meg, amikor Jézus Krisztus evangéliuma szerint élnek.
3.3
Melkisédeki papság és ároni papság
Az egyházban a papság két részre oszlik: a melkisédeki papságra és az ároni papságra (lásd Tan és szövetségek 107:1).
3.3.1
Melkisédeki papság
A melkisédeki papság az „Isten Fiának rendje szerinti szent papság” (Tan és szövetségek 107:3). Ez az a hatalom, amely révén Isten fiai és leányai Őhozzá hasonlóvá válhatnak (lásd Tan és szövetségek 84:19–21; 132:19–20).
„A melkisédeki papság rendelkezik az elnöklés jogával, hatalma és felhatalmazása van minden hivatal felett az egyházban, a világ minden korszakában, hogy lelki dolgokban irányítson” (Tan és szövetségek 107:8). E felhatalmazáson keresztül irányítják és igazgatják az egyházi vezetők az egyház minden lelki munkáját (lásd Tan és szövetségek 107:18).
Az egyház elnöke a melkisédeki papság felett elnöklő főpap (lásd Tan és szövetségek 107:65–67). A cövekelnök az elnöklő főpap a cövekben (lásd Tan és szövetségek 107:8, 10; lásd még 6. fejezet ebben a kézikönyvben). A püspök az elnöklő főpap az egyházközségben (lásd Tan és szövetségek 107:17; lásd még 7. fejezet ebben a kézikönyvben).
További tudnivalókért a melkisédeki papság hivatalaival és feladataival kapcsolatosan lásd 8.1.
3.3.2
Ároni papság
Az ároni papság „a melkisédeki papság járuléka” (Tan és szövetségek 107:14). Magában foglalja a következők kulcsait:
-
az angyalok szolgálattétele;
-
a bűnbánat evangéliuma;
-
szolgálat külsőséges szertartásokban, beleértve a keresztelést a bűnök bocsánatáért.
(Lásd Tan és szövetségek 13:1; 84:26–27; 107:20.)
A püspök az ároni papság elnöke az egyházközségben (lásd Tan és szövetségek 107:15).
Tudnivalókért az ároni papság hivatalaival és feladataival kapcsolatosan lásd 10.1.3.
3.4
Papsági felhatalmazás
A papsági felhatalmazás a meghatalmazás Isten képviseletére, valamint az Ő nevében történő cselekvésre. Az egyházban minden papsági felhatalmazást azok irányítása alatt gyakorolnak, akik papsági kulcsokat viselnek.
Az egyház érdemes férfitagjai a papság rájuk ruházása, valamint a papsági hivatalokba történő elrendelés révén kapnak papsági felhatalmazást. Minden egyháztag gyakorolhat delegált felhatalmazást, amint elválasztják vagy megbízzák, hogy segítsen elvégezni Isten munkáját. Az egyháztagok Istennek, illetve az Általa elnöklésre kijelölteknek tartoznak elszámolással arról, miként gyakorolják az Ő felhatalmazását (lásd 3.4.4).
3.4.1
Papsági kulcsok
A papsági kulcsok azt a felhatalmazást jelentik, amellyel a papság Isten gyermekei javára történő használatát irányítják. Az összes papsági felhatalmazás használatát az egyházban azok irányítják, akik papsági kulcsokkal rendelkeznek (lásd Tan és szövetségek 65:2).
3.4.1.1
Akik papsági kulcsokkal rendelkeznek
Jézus Krisztus viseli a papság összes kulcsát. Az Ő irányításával papsági kulcsok adatnak az embereknek, hogy meghatározott elhívásokban használva azokat segítsenek Isten munkájának az elvégzésében, az alábbiakban kifejtettek szerint.
Az Úr minden egyes apostolára ráruházta Isten földi királyságának valamennyi kulcsát. A rangidős élő apostol, az egyház elnöke, az egyetlen személy a földön, akinek felhatalmazása van mindezen papsági kulcsok gyakorlására (lásd Tan és szövetségek 81:1–2; 107:64–67, 91–92; 132:7).
Az egyház elnökének az irányításával az alábbi helyi papsági vezetők kulcsokat kapnak, hogy elnökölhessenek a saját felelősségi körükben:
-
cövek- és kerületi elnökök;
-
püspökök és gyülekezeti elnökök;
-
melkisédeki és ároni papsági kvórumelnökök;
-
templomelnökök;
-
misszióelnökök, valamint misszionáriusképző-központok elnökei;
-
egyháztörténeti helyszínek elnökei.
E vezetők papsági kulcsokat kapnak, amikor elválasztják őket az elhívásukra.
Papsági kulcsokat nem kapnak mások, például a helyi papsági vezetők tanácsosai, illetve az egyházi szervezetek elnökei sem. E vezetők delegált felhatalmazást kapnak, amikor elválasztják őket, illetve amikor megbízást kapnak a papsági kulcsokat viselők irányítása alatt. Az egyházi szervezetek elnökei a papsági kulcsokat viselők irányítása alatt elnökölnek (lásd 4.2.4).
3.4.1.2
Rend Isten munkájában
A papsági kulcsok biztosítják, hogy Isten szabadító és felmagasztosító munkája rendezett módon legyen elvégezve (lásd Tan és szövetségek 42:11; 132:8). A papsági kulcsokat viselők irányítják az Úr munkáját a saját felelősségi területükön belül. Ez az elnöklő felhatalmazás kizárólag a vezető elhívásának a meghatározott feladataira érvényes. Amikor a papsági vezetőt felmentik az elhívásából, többé már nem viseli ezeket a kulcsokat.
Mindenkit, aki az egyházban szolgál, egy papsági kulcsokat viselő személy irányítása alatt választanak el vagy bíznak meg.
3.4.2
A papság ráruházása és a papsági elrendelés
A papsági kulcsokat viselők irányítása alatt az ároni papságot és melkisédeki papságot ráruházzák érdemes férfi egyháztagokra (lásd Tan és szövetségek 84:14–17). Miután a megfelelő papságot ráruházták, az illetőt elrendelik egy hivatalba ebben a papságban, például diakónusnak vagy eldernek. A papságviselő a papságot e hivatal jogai és kötelességei szerint gyakorolja (lásd Tan és szövetségek 107:99).
Jézus Krisztus egyházában minden egyes férfinak törekednie kell arra, hogy érdemes legyen a melkisédeki papság elnyerésére és a mások szolgálatára történő használatára. Amikor egy férfi elnyeri ezt a papságot, szövetséget köt a papsági feladatai hithű teljesítésére. Egy esküt, vagyis ígéretet is kap Istentől örökkévaló áldásokra vonatkozóan (lásd Tan és szövetségek 84:33–44; lásd még Szentíráskalauz: a papság esküje és szövetsége).
További tudnivalókért a papság ráruházásáról, valamint a papsági elrendelésről lásd 8.1.1; 10.6; 18:10 és 38.2.5.
3.4.3
A papsági felhatalmazás delegálása az egyházban történő szolgálathoz
A papsági felhatalmazás delegálása az egyháztagoknak az egyházban történő szolgálathoz a következőképpen történik:
-
egy egyházi elhívásra történő elválasztással;
-
az elnöklő egyházi vezetőktől érkező megbízással.
3.4.3.1
Elválasztás
Amikor egyháztagokat elválasztanak a papsági kulcsokat viselők irányítása alatt, akkor felhatalmazást kapnak Istentől az adott elhívásban való cselekvésre. Például:
-
Az a nő, akit a püspök elhív és elválaszt az egyházközségi Segítőegylet elnökeként, felhatalmazást kap a Segítőegylet munkájának az irányítására az egyházközségben.
-
Az a férfi vagy nő, akit a püspökség egyik tagja elhív és elválaszt elemis tanítóként, felhatalmazást kap az elemis gyermekek tanítására az egyházközségben.
Minden elhívott és elválasztott ember a felette elnöklő irányítása alatt szolgál (lásd 3.4.1.2).
Amikor egyháztagokat felmentenek egy elhívásból, akkor a továbbiakban már nem rendelkeznek az ahhoz kapcsolódó felhatalmazással.
További tudnivalókért az egyháztagok egyházi elhívásokba történő elválasztásával kapcsolatosan lásd 18.11.
3.4.3.2
Megbízás
Az elnöklő egyházi vezetők megbízással is delegálhatnak felhatalmazást. Amikor férfiak és nők megkapják e megbízásokat, felhatalmazást kapnak Istentől a cselekvésre. Például:
-
Az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma felhatalmazást delegálnak a Hetveneknek, akik megbízást kapnak a területek igazgatására, illetve a cövekkonferenciákon való elnöklésre.
-
A misszióelnökök felhatalmazást delegálnak férfi és női misszionáriusoknak, akiket kijelölnek más misszionáriusok vezetésére és képzésére.
-
Felhatalmazást delegálnak az egyháztagoknak, hogy szolgálattevő fivérekként vagy szolgálattevő nővérekként szolgáljanak. Erre akkor kerül sor, amikor a püspök irányítása alatt az elderek kvórumának az elnöke vagy a Segítőegylet elnöke megbízza őket.
A megbízással delegált felhatalmazás a megbízás meghatározott feladataira és időtartamára korlátozódik.
A delegált megbízásokkal kapcsolatos további tudnivalókért lásd 4.2.5.
3.4.4
A papsági felhatalmazás igazlelkű gyakorlása
Az egyházi vezetők és egyháztagok ráruházott vagy delegált papsági felhatalmazást használva áldják meg mások életét.
E felhatalmazást kizárólag igazlelkűségben lehet használni (lásd Tan és szövetségek 121:36). Meggyőzéssel, hosszútűréssel, gyengédséggel, szelídséggel, szeretettel és kedvességgel gyakorolható (lásd Tan és szövetségek 121:41–42). A vezetők az egység lelkületében tanácskoznak másokkal, és az Úr akaratát keresik kinyilatkoztatáson keresztül (lásd Tan és szövetségek 41:2). A másokkal való tanácskozásra vonatkozó tudnivalókért lásd 4.4.3.
A papsági felhatalmazást gyakorlók nem kényszerítik rá akaratukat másokra. Nem használják azt önző célokra. Ha valaki hamislelkűen használja ezt a felhatalmazást, akkor „a mennyek visszahúzódnak; az Úr Lelke [pedig] megszomorodik” (Tan és szövetségek 121:37).
Néhány egyházi elhívás az elnöklés feladatát is magában foglalja. Az egyházban való elnökléssel kapcsolatos tudnivalókért lásd 4.2.4.
3.5
Szertartások és szövetségek
Isten szertartásokat és szövetségeket biztosít gyermekei számára azért, hogy megáldja őket, valamint képessé tegye őket az örök élet elnyerésére.
3.5.1
Szertartások
A szertartás a papság felhatalmazása által végzett szent cselekedet. A szertartások mindig is részei voltak Jézus Krisztus evangéliumának (lásd 1 Mózes 1:28; Mózes 6:64–65).
Számos szertartásban az egyén szövetséget köt Istennel. A példák között szerepel a keresztelés, az úrvacsora, a felruházás, valamint a házassági pecsételő szertartás. Más szertartások – például a pátriárkai áldás vagy a betegek megáldása – során az egyén nem köt szövetségeket, hanem útmutatást és erőt kap a szövetségek megtartásához.
A szertartások jelképes jelentéssel bírnak, amelyek az egyén figyelmét Mennyei Atya és Jézus Krisztus felé fordítják. A szövetségeket tartalmazó szertartásokban szereplő szavak, cselekedetek és egyéb jelképes elemek az Istennek tett ígéreteikről, valamint a hithűségük által elnyerhető áldásokról tanítják az egyes embereket.
Minden egyes szertartás lehetővé teszi az egyén számára, hogy gazdag lelki áldásokat nyerjen el. Az Úr kijelentette, hogy a papság „szertartásaiban megnyilvánul az isteniség hatalma” (Tan és szövetségek 84:20).
3.5.2
Szövetségek
A szövetség szent ígéret Isten és az Ő gyermekei között. Isten szabja meg a szövetség feltételeit, gyermekei pedig beleegyeznek, hogy engedelmeskednek e feltételeknek. Isten áldásokat ígér a gyermekeinek, amint betöltik a szövetséget.
A szövetségek központi szerepet töltenek be Isten szabadító és felmagasztosító munkájában (lásd 1.2). Az egyháztagok a szabadítás és felmagasztosítás szertartásainak az elnyerése során szövetségeket kötnek Istennel (lásd 3.5.3). Mindazok, akik mindvégig kitartanak szövetségeik megtartásában, örök életet nyernek (lásd 2 Nefi 31:17–20; Tan és szövetségek 14:7; lásd még 1.1).
A szülők, az egyházi vezetők és mások segítik az egyéneket a felkészülésben, hogy az evangélium szertartásainak az elnyerésével szövetségeket kössenek. Biztosítják, hogy az illető megérti a szövetségeket, amelyeket megköt majd. (E szövetségeket a 3.5.3-as szakasz fejti ki.) Miután az illető megköt egy szövetséget, segítenek neki megtartani azt (lásd Moróni 6:4).
3.5.3
A szabaduláshoz és felmagasztosuláshoz szükséges szertartások és szövetségek
Az egyének akkor kötnek szövetségeket Istennel, amikor olyan szertartásokban részesülnek, amelyek szükségesek a szabaduláshoz és a felmagasztosuláshoz. A szabaduláshoz és felmagasztosuláshoz szükséges szertartások a következők:
-
keresztelés;
-
konfirmálás és a Szentlélek ajándéka;
-
a melkisédeki papság ráruházása, valamint elrendelés egy hivatalba (férfiak számára);
-
templomi felruházás;
-
templomi pecsételés.
Az élő személyek saját magukért részesülnek ezekben a szertartásokban. Isten gyermekei közül azonban sokan anélkül halnak meg, hogy lehetőségük adódna részesülni a szabaduláshoz és felmagasztosuláshoz szükséges szertartásokban. Irgalmas tervében Isten módot biztosított arra, hogy élő személyek részesüljenek ezekben a szertartásokban azok számára, akik már meghaltak. E szent szertartások elvégzésére templomokban kerül sor.
Elhunytakért végzett szertartásokkal kapcsolatos további tudnivalókért lásd a 28. fejezetet.
3.5.3.1
Keresztelés
A keresztelés szertartásának az elnyerésével Isten gyermekei olyan szövetséges kapcsolatra lépnek Ővele, amely az örök élet felé vezet (lásd 2 Nefi 31:17–18). Aki megkeresztelkedik, szövetséget köt arra, hogy hajlandó magára venni Jézus Krisztus nevét, betartani Isten parancsolatait, és mindvégig szolgálni Őt (lásd 2 Nefi 31:7, 13–14; Móziás 18:10; Moróni 6:3; Tan és szövetségek 20:37).
A vízzel való keresztelést kézrátételnek kell követnie a Szentlélek ajándékáért.
3.5.3.2
Konfirmálás és a Szentlélek ajándéka
A Szabadító leszögezte: „Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába” (János 3:5). Éppen ezért a víz általi keresztelést konfirmálás, valamint a Szentlélek ajándékának az elnyerése követi kézrátétel által (lásd Tan és szövetségek 20:41). E szertartás során az egyéneket Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának a tagjává konfirmálják, és utasítják őket, hogy fogadják be a Szentlelket.
Amikor az egyháztagok Jézus Krisztusba vetett hitet gyakorolnak, bűnbánatot tartanak és igyekeznek megtartani a keresztelési szövetséget, elnyerik a Szentlélek társaságát (lásd Móziás 18:10). A Szentlélek egész életükön át vezetheti és irányíthatja őket, valamint megtisztíthatja őket a bűntől, és segíthet nekik hasonlóbbá válni Mennyei Atyához és Jézus Krisztushoz (lásd 2 Nefi 31:17; 32:5 3 Nefi 12:48; 27:20). Ekkor vannak azon „a szoros és keskeny ösvényen, mely az örök élethez vezet” (2 Nefi 31:18).
3.5.3.3
A melkisédeki papság ráruházása, valamint elrendelés egy hivatalba
Jézus Krisztus által, valamint a szabaduláshoz és felmagasztosuláshoz szükséges szertartások és szövetségek által Isten minden örök áldása elérhető az Ő gyermekei – fiai és leányai – számára (lásd 3.5.3). A férfiak számára a melkisédeki papság ráruházása és egy hivatalba való elrendelés a szükséges szertartás ezen áldások teljességének az elnyeréséhez.
Az a férfi, aki elnyeri a melkisédeki papságot, szövetséget köt arra, hogy hithű lesz, illetve felmagasztalja a papsági elhívását és feladatait (lásd Tan és szövetségek 84:33). Isten esküvel ígéri, hogy akik tiszteletben tartják ezt a szövetséget, azokat meg fogja szentelni a Lélek, és elnyerik mindazt, amivel az Atya rendelkezik (lásd Tan és szövetségek 84:33–40, lásd még Szentíráskalauz: A papság esküje és szövetsége, Evangéliumi könyvtár).
A papságviselők szent elhívása és felelőssége, hogy az Urat képviseljék abban, hogy segítenek másoknak Őhozzá jönni, valamint elvégezik a szabaduláshoz és felmagasztosuláshoz szükséges szertartásokat és szövetségeket (lásd Alma 13:1–3, 6, 16). Amikor a papságviselők felmagasztalják ezt az elhívást és felelősséget, eszközökké válnak Isten kezében az Ő gyermekei megáldására.
Isten örök életből fakadó áldásai minden érdemes férfi, nő és gyermek számára elérhetőek. Mindazok, akik befogadják az Úr szolgáit – valamint megkötik és megtartják a szabadítás és felmagasztosítás szertartásaihoz kapcsolódó szövetségeket –, az Úr Jézus Krisztust fogadják be. Mindazok, akik befogadják Jézus Krisztust, befogadják az Atyát és mindazt, amivel Ő rendelkezik (lásd Tan és szövetségek 84:36–38, lásd még Máté 10:40; János 13:20; Tan és szövetségek 76:59).
3.5.3.4
Templomi felruházás
Azok az egyháztagok, akik elnyerik a templomi felruházást, szövetségben fogadják meg, hogy:
-
az engedelmesség törvénye szerint élnek;
-
engedelmeskednek az áldozathozatal törvényének;
-
engedelmeskednek Jézus Krisztus evangéliuma törvényének;
-
betartják a nemi erkölcsösség törvényét;
-
betartják a felajánlás törvényét.
A felruházási szertartás részeként az egyének utasítást kapnak arra, hogy egész életükön át viseljék a szent papság alsóruháját. A felruházás során kötött szövetségek megtartása magában foglalja a templomi alsóruha viselésének a szent kiváltságát (lásd 26.4.2).
A felruházás szövetségeinek az elnyerésével és megtartásával kapcsolatos áldások magukban foglalják Isten és az Ő terve átfogóbb ismeretét, isteni oltalmat, valamint az isteniség hatalmát. (Lásd Tan és szövetségek 38:32; 84:19–21; 109:22; lásd még 27.2 ebben a kézikönyvben.)
3.5.3.5
Templomi pecsételés
A pecsételő szertartás során egy férfi és egy nő szövetséget köt Istennel és egymással. Szövetséget kötnek és megígérik, hogy férjül és feleségül fogadják egymást, szeretetben és igazlelkűségben tanácskoznak és munkálkodnak együtt, valamint betöltik az Isten által kijelölt szerepüket férjként és feleségként, illetve apaként és anyaként.
Az a férfi és nő, akik hűek ehhez a szövetséghez, férjként és feleségként kapcsolódnak egymáshoz az egész örökkévalóságon át. Hithűségük által a páron megpecsételik Isten örök szövetségének minden áldását, melyek közül a legnagyobb a felmagasztosulás örökkévaló utódokkal (lásd Tan és szövetségek 132:19–20, lásd még 66:2, 131:1–4, valamint 27.3 és 38.4 ebben a kézikönyvben).
3.5.4
Az úrvacsora
A Szabadító bevezette az úrvacsorát, és megparancsolta követőinek, hogy az Ő emlékezetére vegyenek belőle (lásd Máté 26:26–28; 3 Nefi 18:1–12; Moróni 6:5–6). Az úrvacsora szent és rendszeres lehetőséget biztosít az egyháztagoknak arra, hogy elgondolkodjanak Jézus Krisztus életén, szolgálattételén és engesztelésén (lásd Tan és szövetségek 27:2, lásd még 29.2.1 ebben a kézikönyvben).
Az úrvacsoravétellel az egyének tanúságot tesznek arról, vagyis szövetséget kötnek arra, hogy hajlandóak magukra venni Jézus Krisztus nevét, mindig emlékezni Őrá, és betartani a parancsolatait. Amikor az egyének betartják ezt a szövetséget, azt az ígéretet kapják, hogy mindig velük lesz az Úr Lelke (lásd Tan és szövetségek 20:77, 79, lásd még 3 Nefi 18:7, 11). A Szentlélek megszentelő hatalma által az Úr egész életükön át meg tudja tisztítani őket (lásd 3 Nefi 27:20). Így meg tudják tartani a bűneik bocsánatát (lásd Móziás 4:3–12).
Az úrvacsora szertartása segít az egyháztagoknak mindvégig kitartani az Istennel kötött összes szövetségük megtartásában. Ismétlődő felkérés ez arra, hogy tartsunk őszinte bűnbánatot, és újuljunk meg lelkileg, ezáltal pedig haladjunk afelé, hogy hasonlóbbá válunk Istenhez.
3.6
Papsági hatalom
A papsági hatalom Isten hatalma, amelyet Ő a gyermekei megáldására használ. Isten papsági hatalma az egyház minden tagjára kiárad – férfiakra és nőkre egyaránt –, amint megtartják a Vele kötött szövetségeket. Az egyháztagok papsági szertartások elnyerésével kötik meg ezeket a szövetségeket. (Lásd Tan és szövetségek 84:19–20.)
A papsági hatalom egyháztagok által elnyerhető áldásai között szerepelnek a következők:
-
útmutatás az életükre;
-
kinyilatkoztatás, hogy tudják, miként teljesítsék a munkát, amelyre elrendelték, elválasztották vagy amellyel megbízták őket;
-
segítség és erő ahhoz, hogy Jézus Krisztushoz és Mennyei Atyához hasonlóbbá váljanak.
3.7
A papság és az otthon
Minden olyan egyháztag, aki megtartja a szövetségeit – nő, férfi és gyermek –, megáldatik Isten papsági hatalmával az otthonában saját maga és családja megerősítésére (lásd 3.5). Ez a hatalom segít majd az egyháztagoknak Isten szabadító és felmagasztosító munkáját végezni a személyes életükben és a családjukban (lásd 2.2).
A melkisédeki papságot viselő férfiak papsági áldásokat adhatnak a családtagjaiknak útmutatás, gyógyítás, valamint vigasz céljából. Szükség esetén az egyháztagok fordulhatnak ezen áldásokért a tágabb családjuk tagjaihoz, a szolgálattevő fivérekhez, illetve a helyi egyházi vezetőkhöz is. A papsági áldásokkal kapcsolatos további tudnivalókért lásd 18.13 és 18.14.