Papsági tantételek

Jézus Krisztus viseli a papság összes kulcsát. Az Ő irányításával papsági kulcsok adatnak az embereknek, hogy meghatározott elhívásokban használva azokat segítsenek Isten munkájának az elvégzésében, az alábbiakban kifejtettek szerint.

Az Úr minden egyes apostolára ráruházta Isten földi királyságának valamennyi kulcsát. A rangidős élő apostol, az egyház elnöke, az egyetlen személy a földön, akinek felhatalmazása van mindezen papsági kulcsok gyakorlására (lásd Tan és szövetségek 81:1–2; 107:64–67, 91–92; 132:7).

Az egyház elnökének az irányításával az alábbi helyi papsági vezetők kulcsokat kapnak, hogy elnökölhessenek a saját felelősségi körükben:

• cövek- és kerületi elnökök;

• püspökök és gyülekezeti elnökök;

• melkisédeki és ároni papsági kvórumelnökök;

• templomelnökök;

• misszióelnökök, valamint misszionáriusképző-központok elnökei;

• egyháztörténeti helyszínek elnökei.

E vezetők papsági kulcsokat kapnak, amikor elválasztják őket az elhívásukra.

Papsági kulcsokat nem kapnak mások, például a helyi papsági vezetők tanácsosai, illetve az egyházi szervezetek elnökei sem. E vezetők delegált felhatalmazást kapnak, amikor elválasztják őket, illetve amikor megbízást kapnak a papsági kulcsokat viselők irányítása alatt. Az egyházi szervezetek elnökei a papsági kulcsokat viselők irányítása alatt elnökölnek (lásd 4.2.4).

A papsági kulcsok biztosítják, hogy Isten szabadító és felmagasztosító munkája rendezett módon legyen elvégezve (lásd Tan és szövetségek 42:11; 132:8). A papsági kulcsokat viselők irányítják az Úr munkáját a saját felelősségi területükön belül. Ez az elnöklő felhatalmazás kizárólag a vezető elhívásának a meghatározott feladataira érvényes. Amikor a papsági vezetőt felmentik az elhívásából, többé már nem viseli ezeket a kulcsokat.

Mindenkit, aki az egyházban szolgál, egy papsági kulcsokat viselő személy irányítása alatt választanak el vagy bíznak meg.

Amikor egyháztagokat elválasztanak a papsági kulcsokat viselők irányítása alatt, akkor felhatalmazást kapnak Istentől az adott elhívásban való cselekvésre. Például:

• Az a nő, akit a püspök elhív és elválaszt az egyházközségi Segítőegylet elnökeként, felhatalmazást kap a Segítőegylet munkájának az irányítására az egyházközségben.

• Az a férfi vagy nő, akit a püspökség egyik tagja elhív és elválaszt elemis tanítóként, felhatalmazást kap az elemis gyermekek tanítására az egyházközségben.

Minden elhívott és elválasztott ember a felette elnöklő irányítása alatt szolgál (lásd 3.4.1.2).

Amikor egyháztagokat felmentenek egy elhívásból, akkor a továbbiakban már nem rendelkeznek az ahhoz kapcsolódó felhatalmazással.

További tudnivalókért az egyháztagok egyházi elhívásokba történő elválasztásával kapcsolatosan lásd 18.11.

Az elnöklő egyházi vezetők megbízással is delegálhatnak felhatalmazást. Amikor férfiak és nők megkapják e megbízásokat, felhatalmazást kapnak Istentől a cselekvésre. Például:

• Az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma felhatalmazást delegálnak a Hetveneknek, akik megbízást kapnak a területek igazgatására, illetve a cövekkonferenciákon való elnöklésre.

• A misszióelnökök felhatalmazást delegálnak férfi és női misszionáriusoknak, akiket kijelölnek más misszionáriusok vezetésére és képzésére.

• Felhatalmazást delegálnak az egyháztagoknak, hogy szolgálattevő fivérekként vagy szolgálattevő nővérekként szolgáljanak. Erre akkor kerül sor, amikor a püspök irányítása alatt az elderek kvórumának az elnöke vagy a Segítőegylet elnöke megbízza őket.

A megbízással delegált felhatalmazás a megbízás meghatározott feladataira és időtartamára korlátozódik.

A delegált megbízásokkal kapcsolatos további tudnivalókért lásd 4.2.5.

A keresztelés szertartásának az elnyerésével Isten gyermekei olyan szövetséges kapcsolatra lépnek Ővele, amely az örök élet felé vezet (lásd 2 Nefi 31:17–18). Aki megkeresztelkedik, szövetséget köt arra, hogy hajlandó magára venni Jézus Krisztus nevét, betartani Isten parancsolatait, és mindvégig szolgálni Őt (lásd 2 Nefi 31:7, 13–14; Móziás 18:10; Moróni 6:3; Tan és szövetségek 20:37).

A vízzel való keresztelést kézrátételnek kell követnie a Szentlélek ajándékáért.

A Szabadító leszögezte: „Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába” (János 3:5). Éppen ezért a víz általi keresztelést konfirmálás, valamint a Szentlélek ajándékának az elnyerése követi kézrátétel által (lásd Tan és szövetségek 20:41). E szertartás során az egyéneket Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának a tagjává konfirmálják, és utasítják őket, hogy fogadják be a Szentlelket.

Amikor az egyháztagok Jézus Krisztusba vetett hitet gyakorolnak, bűnbánatot tartanak és igyekeznek megtartani a keresztelési szövetséget, elnyerik a Szentlélek társaságát (lásd Móziás 18:10). A Szentlélek egész életükön át vezetheti és irányíthatja őket, valamint megtisztíthatja őket a bűntől, és segíthet nekik hasonlóbbá válni Mennyei Atyához és Jézus Krisztushoz (lásd 2 Nefi 31:17; 32:5 3 Nefi 12:48; 27:20). Ekkor vannak azon „a szoros és keskeny ösvényen, mely az örök élethez vezet” (2 Nefi 31:18).

Jézus Krisztus által, valamint a szabaduláshoz és felmagasztosuláshoz szükséges szertartások és szövetségek által Isten minden örök áldása elérhető az Ő gyermekei – fiai és leányai – számára (lásd 3.5.3). A férfiak számára a melkisédeki papság ráruházása és egy hivatalba való elrendelés a szükséges szertartás ezen áldások teljességének az elnyeréséhez.

Az a férfi, aki elnyeri a melkisédeki papságot, szövetséget köt arra, hogy hithű lesz, illetve felmagasztalja a papsági elhívását és feladatait (lásd Tan és szövetségek 84:33). Isten esküvel ígéri, hogy akik tiszteletben tartják ezt a szövetséget, azokat meg fogja szentelni a Lélek, és elnyerik mindazt, amivel az Atya rendelkezik (lásd Tan és szövetségek 84:33–40, lásd még Szentíráskalauz: A papság esküje és szövetsége, Evangéliumi könyvtár).

A papságviselők szent elhívása és felelőssége, hogy az Urat képviseljék abban, hogy segítenek másoknak Őhozzá jönni, valamint elvégezik a szabaduláshoz és felmagasztosuláshoz szükséges szertartásokat és szövetségeket (lásd Alma 13:1–3, 6, 16). Amikor a papságviselők felmagasztalják ezt az elhívást és felelősséget, eszközökké válnak Isten kezében az Ő gyermekei megáldására.

Isten örök életből fakadó áldásai minden érdemes férfi, nő és gyermek számára elérhetőek. Mindazok, akik befogadják az Úr szolgáit – valamint megkötik és megtartják a szabadítás és felmagasztosítás szertartásaihoz kapcsolódó szövetségeket –, az Úr Jézus Krisztust fogadják be. Mindazok, akik befogadják Jézus Krisztust, befogadják az Atyát és mindazt, amivel Ő rendelkezik (lásd Tan és szövetségek 84:36–38, lásd még Máté 10:40; János 13:20; Tan és szövetségek 76:59).

Azok az egyháztagok, akik elnyerik a templomi felruházást, szövetségben fogadják meg, hogy:

• az engedelmesség törvénye szerint élnek;

• engedelmeskednek az áldozathozatal törvényének;

• engedelmeskednek Jézus Krisztus evangéliuma törvényének;

• betartják a nemi erkölcsösség törvényét;

• betartják a felajánlás törvényét.

A felruházási szertartás részeként az egyének utasítást kapnak arra, hogy egész életükön át viseljék a szent papság alsóruháját. A felruházás során kötött szövetségek megtartása magában foglalja a templomi alsóruha viselésének a szent kiváltságát (lásd 26.4.2).

A felruházás szövetségeinek az elnyerésével és megtartásával kapcsolatos áldások magukban foglalják Isten és az Ő terve átfogóbb ismeretét, isteni oltalmat, valamint az isteniség hatalmát. (Lásd Tan és szövetségek 38:32; 84:19–21; 109:22; lásd még 27.2 ebben a kézikönyvben.)

A pecsételő szertartás során egy férfi és egy nő szövetséget köt Istennel és egymással. Szövetséget kötnek és megígérik, hogy férjül és feleségül fogadják egymást, szeretetben és igazlelkűségben tanácskoznak és munkálkodnak együtt, valamint betöltik az Isten által kijelölt szerepüket férjként és feleségként, illetve apaként és anyaként.

Az a férfi és nő, akik hűek ehhez a szövetséghez, férjként és feleségként kapcsolódnak egymáshoz az egész örökkévalóságon át. Hithűségük által a páron megpecsételik Isten örök szövetségének minden áldását, melyek közül a legnagyobb a felmagasztosulás örökkévaló utódokkal (lásd Tan és szövetségek 132:19–20, lásd még 66:2, 131:1–4, valamint 27.3 és 38.4 ebben a kézikönyvben).