A visszaállítás hangjai

Phebe Woodruff Nauvoo közelében lakott, amikor Joseph Smith elkezdett tanítani a korábban élt emberekért végzett keresztelkedés lehetőségéről. Írt róla a férjének, Wilfordnak, aki Angliában szolgált akkor missziót:

„Joseph fivér… kinyilatkoztatás által megtudta, hogy az egyházban lévők megkeresztelkedhetnek bármelyik elhunyt rokonukért, akiknek nem állt kiváltságukban az evangéliumról hallani, sőt a gyermekeikért, szüleikért, fivéreikért, nővéreikért, nagyszüleikért, nagybátyjaikért és nagynénjeikért is. […] Amint megkeresztelkednek a barátaikért, azok kiszabadulnak a börtönből, és jogot formálhatnak rájuk a feltámadáskor, és magukkal vihetik őket a celesztiális királyságba – ezt a tant szívélyesen fogadta az egyház, és tömegével mennek, néhányan akár 16-szor is megkeresztelkednek… egy nap.”

Wilford Woodruff később ezt mondta erről a tantételről: „Abban a pillanatban, hogy hallottam róla, a szívem megtelt örömmel. […] Elindultam és minden halott rokonomért megkeresztelkedtem, akiről csak tudtam. […] Úgy éreztem, halleluját kell kiáltanom, amikor feltárták előttünk a halottakért végzett keresztelésre adott kinyilatkoztatást. Úgy éreztem, hogy jogunk volt örvendezni a menny áldásaiban.”

Woodruff nővérhez hasonlóan Vilate Kimball is akkor hallott a helyettes általi keresztelkedésről, amikor a férje, Heber távol volt, és az evangéliumot prédikálta. Ezt írta neki:

„Smith elnök új s dicső témát nyitott… mely egy egész megújulást eredményezett az egyházban. Ez pedig a halottakért végzett keresztelkedés. Pál beszél erről a Korinthusbeliekhez írott első levél 15. fejezetének a 29. versében. Joseph teljesebb magyarázatot nyert kinyilatkoztatás által e tárgyban. […] Ezen egyház kiváltsága, hogy elnyerjék a keresztséget minden atyafiságukért, akik ezen evangélium előjövetele előtt haltak meg akár egészen az üknagyapjukig és -nagyanyjukig visszamenőleg. […] Így téve a megbízottaikként cselekszünk, megadva nékik a kiváltságot, hogy az első feltámadáskor jöhessenek elő. Azt mondja, hogy prédikálják majd nekik az evangéliumot… de a lelkek nem keresztelkednek. […] Amióta ezt a rendet prédikálni kezdték itt, a vizek soha nem csendesedtek el. Konferencia idején olykor 8-10 elder is volt a folyóban, keresztelve. […] Meg akarok keresztelkedni édesanyámért. Úgy terveztem, hogy megvárom, amíg hazatérsz, de amikor Joseph legutóbb beszélt erről a tárgyról, azt tanácsolta mindenkinek, hogy legyenek szorgalmasak és amilyen gyorsan csak lehetséges, szabadítsák meg a barátaikat a fogságból. Így hát a héten én is belefogok a munkába, mert jó pár szomszédunk is belefogott már. Néhányuk már többszörösen megkeresztelkedett. […] Ezáltal te is látod, hogy mindenkinek van esélye. Hát nem dicsőséges ez a tan?”

Amikor elkészült a Nauvoo templom keresztelőmedencéje, a folyó helyett ott végezték a helyettes általi kereszteléseket. Phebe Chase, egy nauvoo-i lakos írt az édesanyjának a templomról, olyan helyként jellemezve a keresztelőmedencét, ahol „megkeresztelkedhetünk a hallottainkért és szabadítókká válhatunk Sion hegyén”. Azt is elmagyarázta, hogy a medencében „megkeresztelkedtem drága édesapámért és az összes többi elhunyt barátomért. […] Most pedig szeretném tudni az édesapád és édesanyád nevét, hogy őket is szabadon engedhessem, mert minden vágyam a halottak kiszabadítása. […] Az Úr újra szólt és visszaállította az ősi rendet.”

Amikor Sally Randall a korábban élt családtagokért végzett keresztelésről írt a barátainak és családjának, visszaemlékezett a fia, George halálára:

„Ó, micsoda emberpróbáló időszak volt ez számomra, és úgy tűnik, hogy még mindig nem tudok belenyugodni, azonban… az édesapja megkeresztelkedett érte, és milyen dicső dolog ez, hogy hiszünk és elnyerjük az evangélium teljességét, amint azt most prédikálják, és megkeresztelkedhetünk minden elhunyt barátunkért és megszabadíthatjuk őket annyira visszamenőleg, amennyire csak tudást tudunk szerezni róluk.

Szeretném, ha megírnátok nekem minden elhunyt ismerősünk nevét, legalább egészen a nagyapákig és nagyanyákig visszamenőleg. Meg akarok tenni minden tőlem telhetőt a barátaim megmentéséért, és boldogan fogadnám, ha némelyikőtök eljönne és segítene nekem, mert nagy munka ez egyetlen ember számára. […] Számítok arra, hogy különösnek találjátok ezt a tant, de rájöttök majd, hogy igaz.”