Az élet Galilea falvaiban Jézus Krisztus idejében

A szentírások, a történelmi források és a Galileai-tenger közelében végzett régészeti feltárások arra utalnak, hogy bár ezt a területet egykor Izráel északi törzsei lakták³, a Jézus korabeli galileai falvakat – mint például Názáret, Kána, Nain, Kapernaum, Korazin és mások – már az Ő születése előtti két évszázadban alapították, amikor júdeai családok vándoroltak északra a Hasemita Királyság terjeszkedésének a részeként.

Az Újszövetség idejére e falvak lakossága néhány száz és néhány ezer lakos között mozgott, akik közül a legtöbben gazdálkodással, halászattal és kereskedelemmel foglalkoztak, amely tevékenységekre Jézus gyakran utalt a példázataiban és a prédikációiban.⁴

A galileai falvakban viszonylag szerényen teltek a mindennapok, különösen a térség nagyobb városaihoz (például Jeruzsálemhez) képest, melyek római stílusú városi elrendezéssel, épületekkel és kényelmi funkciókkal rendelkeztek.

Galilea falvaiban például általában nem volt központi településtervezés, kikövezett utak vagy terek, hatalmas épületek, valamint vízvezetékek. Inkább házak kis csoportjaiból álltak, amelyeknek egyszerű lakóhelyiségei egy közös udvarra nyíltak (kevés személyes teret hagyva). A habarccsal egymáshoz tapasztott terméskövekből készült házakat náddal fedték, amelyet aztán egy rétegben bevakoltak.⁵ A tágabb család együtt lakott, közösen dolgoztak a földeken, kézműveskedtek, halásztak és közösen készítették el az ételeiket.⁶

Ahogy az otthonok az egyre növekvő igényeknek megfelelően bővültek, természetes módon kialakultak tömörített földutak és átjárók, amelyek a forró nyári napokon porosak, az esős téli időszakban pedig sárosak voltak.

Mivel ebben az időszakban az adók magasak voltak, és a legtöbb család éppenhogy a létminimum felett élt, a galileai falvak házaiban nem volt belső díszítés, alig voltak berendezve, és nem voltak bennük luxuscikkek.

A családok általában őrlőköveket és kemencéket használtak az ételek elkészítésénél; a döngölt padlón lévő nádszőnyegeken ültek és aludtak; főzőedényekből és közös tálakból ettek, kenyeret mártogatva a levesekbe vagy hígabb ragukba.

A jellemző ételek közé tartozott a helyi bor, olívaolaj, hüvelyesek (lencse, bab és csicseriborsó), a gyümölcsök (szőlő, olívabogyó, füge és datolya), a zöldségek (hagyma, póréhagyma és káposzta), a hal és a tejtermékek (kecskesajt, vaj és tej).

Mivel ezeken a településeken nem voltak vízvezetékek vagy fürdők, a galileai falvakban élők higiéniai állapota jelentősen elmaradt a napjainkban megszokottól.

A térség fizikai környezetén kívül érdekes lehet, hogy az I. századi Galilea falvait javarészt vallásos zsidó családok lakták.

Arámiul beszéltek (talán időnként héber szavakkal és kifejezésekkel vegyítve), megünnepelték a szent napokat, például a sabbatot (amelyet kis olajlámpások világításával fogadtak), és betartották a kóser étkezésre vonatkozó törvényeket, ahogy azt a Tóra előírta.⁷ Zsidó imádságokat mondtak, mint a Smá Jiszráél,⁸ változó mértékben, de tartották a rituális tisztaságot,⁹ szerény zsinagógákban gyűltek össze,¹⁰ a szentírásbeli történeteket és tanításokat pedig szájhagyomány által adták tovább.

A legtöbb falusi nem engedhette meg magának, hogy hosszú köntöst vagy több réteg ruhát hordjon, valószínűleg a római Palesztina szokásos öltözékét viselhették: egyszerű, térdig érő, deréktájékon övvel behúzott, ujjatlan tunikát, bőr saruval, és egy vállon átvetett köpenyt, hogy melegítse őket a téli időszakban.

Ezenkívül a zsidó férfiak szent bojtokat viselhettek a köpenyük sarkán (nincs bizonyíték vallási fejfedőkre ebben az időszakban), a férjes asszonyok pedig egy kis hálóban köthették fel a hajukat.¹¹

Az I. századi galileai zsidóság mindennapi életének ezen és egyéb területei értékes bepillantást nyújtanak abba a világba, amelyben Jézus élt. Ha pedig szem előtt tartjuk ezeket, amikor az evangéliumi beszámolókat olvassuk, más fényben világíthatják meg azt, amit Krisztus halandó szolgálattételéről, üzeneteiről és tanítványságra szólító felkéréseiről tudunk.