A visszaállítás és a feltámadás üzenetének megosztása

Az egész általános konferencián örömmel beszéltünk és énekeltünk annak a régi próféciának a beteljesedéséről, mely szerint „újjá teremtetnek mindenek”¹, arról, ami „egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban”², valamint az evangélium teljességének, a papságnak és Jézus Krisztus egyházának visszatéréséről a földre, amire összességében „a visszaállítás” megnevezéssel utalunk.

Azonban a visszaállítás nem csupán nekünk szól, akik ma örvendezünk benne. Az első látomás kinyilatkoztatásai nem csupán Joseph Smithnek szóltak, hanem bárkinek fel lettek kínálva világosságként és igazságként, akinek „nincsen bölcsessége”³. A Mormon könyve az emberiség tulajdona. A szabadítás és a felmagasztosulás papsági szertartásai mindenki számára elő lettek készítve, azokat is beleértve ebbe, akik már nem a halandóságban lakoznak. Bárkinek része lehet Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházában és annak áldásaiban, aki csak szeretné. A Szentlélek ajándéka mindenki számára elérhető. A visszaállítás a világé, az üzenete pedig különösen sürgős napjainkban.

„Mily nagy tehát annak fontossága, hogy ezen dolgokat tudassák a föld lakóival, hogy tudhassák, hogy nincs olyan test, mely Isten jelenlétében lakhat, hacsak nem a Szent Messiás érdemei, és irgalma és kegyelme által, aki leteszi életét a test szerint, és a Lélek hatalma által újra felveszi azt, hogy véghezvigye a halottak feltámadását”⁴.

Attól a naptól kezdve, amikor a próféta öccse, Samuel Smith megtöltötte táskáját a Mormon könyve frissen nyomtatott példányaival, és útra kelt gyalog, hogy megossza az új szentírást, a szentek rendületlenül fáradoztak azon, hogy „ezen dolgokat tudassák a föld lakóival”.

1920-ban az akkori David O. McKay elder a Tizenkét Apostol Kvórumából elkezdte az egyház misszióinak egész éven át tartó végiglátogatását. 1921 májusában ott állt a Szamoa-szigeteken található Fagali’i egy kis temetőjében három kisgyermek, Thomas és Sarah Hilton lánya és két fia szépen gondozott sírja előtt. Ez a három apróság – a legidősebb is csak két éves volt – abban az időszakban halt meg, amikor Thomas és Sarah ifjú misszionárius-házaspárként szolgált az 1800-as évek végén.

Mielőtt elindult volna Utahból, McKay elder megígérte a már megözvegyült Sarahnak, hogy meglátogatja a gyermekei sírját Szamoán, ahová ő soha nem tudott visszatérni. McKay elder ezt írta vissza neki: „Három csendes kicsinyed, Hilton nővér, a legékesszólóbb csendességben… folytatja a ti közel harminc éve elkezdett nemes misszionáriusi munkátokat.” Aztán odaírta a saját költeményét:

Ez a történet csupán egy az elmúlt 200 év során a visszaállítás üzenetének megosztásáért feláldozott időről, kincsekről és életekről szóló történetek ezrei és százezrei közül. Nem halványult el az a törekvésünk, hogy minden nemzethez, nemzetséghez, nyelvhez és néphez eljussunk. Erről tanúskodik az a több tízezer fiatal férfi, nő és házaspár, akik jelenleg teljes idejű missziós elhívásban szolgálnak, és általában az egyház azon tagjai, akik visszhangozzák Filep hívását: „Jer és lásd meg!”⁶, továbbá az évente szerte a világon ezen erőfeszítések támogatására elköltött dollármilliók.

Bár a hívásunk senkit semmire nem kényszerít, azt reméljük, hogy az emberek ellenállhatatlannak fogják találni. Véleményem szerint ehhez legalább három dolog szükséges. Az első a szeretetetek, a második a példátok, a harmadik pedig az, hogy használjátok a Mormon könyvét.

A hívásunk nem eredhet önös érdekből, hanem önzetlen szeretetet kell kifejezésre juttatnia.⁷ Ez a szeretet, melyet jószívűségként ismerünk, Krisztus tiszta szeretete, és csak kérnünk kell. Azt a felhívást, sőt, parancsolatot tárták elénk, miszerint szívünk minden erejével imádkozzunk az Atyához, hogy eltöltsön bennünket „ez a szeretet”⁸.

Példaként megosztok egy élményt, melyről Lanett Ho Ching nővér mesélt, aki éppen együtt szolgál a Szamoa Apia Misszió felett elnöklő férjével, Francis Ho Ching elnökkel. Ho Ching nővér szavait idézve:

„Évekkel ezelőtt kis családunk beköltözött egy apró házba Hawaii Laie nevű övezetében. A külön lakrésszé átalakított garázsban egy Jonathan nevű férfi lakott. Jonathan már máshol is volt a szomszédunk. Mivel úgy éreztük, hogy az Úr nem véletlenül tett minket egymás mellé, úgy döntöttünk, hogy nyíltabbak leszünk az egyházi tevékenységeinket és tagságunkat illetően. Jonathan élvezte a barátságunkat és szeretett időt tölteni a családunkkal. Szívesen szerzett ismereteket az evangéliumról, de nem szerette volna elkötelezni magát az egyház mellett.

Idővel Jonathanre a gyermekeink körében ráragadt a Jonathan nagybácsi név. A családunk bővülésével Jonathant is egyre inkább érdekelte, hogy mi történik velünk. Már nem csupán ünnepi összejövetelekre, szülinapokra, iskolai eseményekre és egyházi tevékenységekre hívtuk meg, hanem családi estekre és a gyermekek keresztelőjére is.

Egy napon telefonhívást kaptunk Jonathantől. Segítségre volt szüksége. Cukorbeteg volt, és olyan komoly fertőzés alakult ki a lábfején, hogy amputálásra volt szükség. A családunk és az egyházközség a szomszédságban élő tagjai végig ott voltak mellette e próbatétel idején. Felváltva ott voltunk vele a kórházban, és papsági áldások hangzottak el. Míg Jonathan rehabilitáción volt, a segítőegyleti nővérek segítségével kitakarítottuk a lakását. A papságviselő fivérek feljárót építettek az ajtajához, és kapaszkodókat a fürdőszobába. Amikor Jonathan hazatért, rendkívül meghatódott.

Újra elkezdte a misszionáriusi leckéket. Az új év előtti héten felhívott és azt kérdezte: »Mit csináltok szilveszterkor?« Emlékeztettem őt az éves összejövetelünkre. Ő azonban így felelt: »Szeretném, ha eljönnétek a keresztelőmre. Jól akarom kezdeni ezt az új évet.« A »jöjj és lásd«, »jöjj és segíts« és »jöjj és maradj« 20 évét követően ez a becses lélek készen állt a keresztelkedésre.

2018-ban, amikor elhívást kaptunk, hogy a férjem misszióelnökként, én pedig a társaként szolgáljak Szamoán, Jonathan egészsége egyre romlott. Könyörögtünk neki, hogy maradjon erős, míg a visszatérésünkre vár. Majdnem egy évig kitartott, de az Úr felkészítette őt arra, hogy hazatérjen. 2019 áprilisában hunyt el békében. A lányaim ott voltak »Jonathan nagybácsi« temetésén, és ugyanazt az éneket énekelték el, amit a keresztelőjén énekeltünk.”

A visszaállítás üzenete sikeres megosztásának második előfeltételét ezzel a kérdéssel vezetem be: Vajon mi teszi vonzóvá valaki számára a meghívásotokat? Nemde ti magatok, a ti életetek példája? Sokakat azok közül, akik meghallgatták és befogadták a visszaállítás üzenetét, először az vonzott, amit Jézus Krisztus egyháza egy tagjában vagy tagjaiban észrevettek. Ez lehetett az, ahogyan másokkal bántak, amit mondtak vagy nem mondtak, a nehéz helyzetekben tanúsított határozottságuk, vagy egyszerűen csak az ábrázatuk.⁹

Legyen ez bármi, nem vonhatjuk kétségbe azt a tényt, hogy a lehető legjobban meg kell értenünk a visszaállított evangélium tantételeit, és azok szerint kell élnünk ahhoz, hogy a meghívásunk csábító legyen. Ez olyan valami, amit ma gyakran hitelességként emlegetünk. Ha bennünk lakozik Krisztus szeretete, akkor mások tudni fogják, hogy az irántuk érzett szeretetünk valódi. Ha a Szentlélek világossága ott lángol bennünk, akkor az fel fogja szítani bennük Krisztus világosságát.¹⁰ Akik vagytok, az hitelessé teszi a meghívásotokat, miszerint jöjjenek és tapasztalják meg Jézus Krisztus evangéliuma teljességének örömét.

A harmadik kívánalom az, hogy szabadon használjuk a megtérésnek Isten által ezen utolsó adományozási korszakra tervezett eszközét, a Mormon könyvét. Kézzelfogható bizonyítéka ez Joseph Smith prófétai elhívásának, és meggyőző bizonyítéka Jézus Krisztus isteni voltának és feltámadásának. Egyedülálló az, ahogyan kifejti Mennyei Atyánk megváltástervét. A Mormon könyve megosztásakor a visszaállítást osztjátok meg.

Jason Olsont tizenéves korában ismételten óvták a családtagjai és mások attól, hogy kereszténnyé váljon. Volt azonban két jó barátja, akik Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagjai voltak, és gyakran beszélgettek a vallásról. Ezek a barátai, Shea és Dave, tiszteletteljesen szálltak szembe azokkal az érvekkel, amelyeket mások mondtak Jasonnak a Jézus Krisztusba vetett hit ellen. Végül adtak neki egy példányt a Mormon könyvéből, és azt mondták: „Ez a könyv meg fogja válaszolni a kérdéseidet. Kérjük, olvasd el!” Vonakodva elfogadta a könyvet, és betette a hátizsákjába. Jó néhány hónapig ott is maradt. Nem akarta otthon hagyni, ahol a családja megláthatja, de Shea-nak és Dave-nek sem akart csalódást okozni azzal, hogy visszaadja. Végül arra a megoldásra jutott, hogy elégeti a könyvet.

Egyik éjszaka, egyik kezében egy öngyújtóval, másik kezében a Mormon könyvével, éppen meggyújtani készült a könyvet, amikor egy hangot hallott az elméjében, mely így szólt: „Ne égesd el a könyvemet!” Megriadt és abbahagyta. Aztán, mivel úgy vélte, hogy csak képzelődött, újra nekilátott az öngyújtó meggyújtásának. Ismét hallotta a hangot az elméjében: „Menj a szobádba és olvasd el a könyvemet!” Jason eltette az öngyújtót, visszasétált a hálószobájába, kinyitotta a Mormon könyvét, és olvasni kezdte. Nap nap után így folytatta, gyakran egészen kora hajnalig. Amikor a végéhez ért és imádkozott, a feljegyzése szerint ez történt: „Tetőtől talpig elárasztott a Lélek. […] Úgy éreztem, eltölt a világosság. […] Ez volt életem legörömtelibb élménye, melyben valaha is részem volt.” Megkérte, hogy kereszteljék meg, és később maga is misszionárius lett.

Talán mondanom sem kell, hogy szeretetünk és őszinteségünk ellenére a visszaállítás üzenetét megosztó legtöbb meghívásunkat elutasítással fogadják majd. Azonban ne feledjétek: mindenki méltó erre a meghívásra – „mindegyik egyforma Istennek”¹¹ –, az Úr minden egyes erőfeszítésünknek örül, az eredménytől függetlenül, és a visszautasított meghívás nem indokolja a kapcsolatunk megszakítását, az érdeklődés pillanatnyi hiánya pedig egy eljövendő napon még érdeklődésbe fordulhat. A szeretetünk ettől függetlenül állandó marad.

Ne feledjük, hogy a visszaállítást fokozott próbatételek és áldozathozatal övezte. Erről majd máskor beszélek. Ma a visszaállítás gyümölcseinek örvendezünk, melyek közül kitűnik az a hatalom, mely újra képes rá, hogy megkössön a földön és a mennyben.¹² Amint azt évekkel ezelőtt Gordon B. Hinckley elnök kifejezésre juttatta: „Ha a visszaállítás minden bánata, vajúdása és fájdalma semmi mást nem eredményezett volna, csupán a szent papság családokat örökre egymáshoz kötő pecsételő hatalmát, már akkor is megérte volna mindazt, amibe került.”¹³

A visszaállítás végső ígérete a Jézus Krisztus általi megváltás. Jézus Krisztus feltámadása bizonyítja azt, hogy Neki valóban hatalmában áll mindenkit megváltani, aki Őhozzá jön – megváltani a bánattól, az igazságtalanságtól, a sajnálkozástól, a bűntől, és még a haláltól is. Ma virágvasárnap van, egy hét múlva húsvét. Emlékszünk, mindig emlékszünk Krisztus szenvedésére és halálára, hogy kiengeszteljen a bűneinkért, és megünnepeljük ezt a legcsodálatosabb vasárnapot, az Úr napját, melyen feltámadt a halálból. Jézus Krisztus feltámadása miatt van értelme a visszaállításnak, van értelme a halandó életünknek, és végső soron van értelme a létezésünknek.

Joseph Smith, a visszaállítás nagyszerű prófétája a mi időnkre vonatkozó átfogó bizonyságot mondott a feltámadt Krisztusról: „Hogy Ő él! Mert láttuk őt, méghozzá Isten jobb kezénél”¹⁴. Alázatosan hozzáteszem saját tanúságomat Joseph, valamint az őt megelőző és őt követő apostolok és próféták bizonyságához, mely szerint a názáreti Jézus a megígért Messiás, Isten Egyszülött Fia, az egész emberiség feltámadt Megváltója.

„Bizonyságot teszünk arról, hogy azoknak, akik imádságos lélekkel tanulmányozzák a visszaállítás üzenetét és hittel cselekszenek, részük lesz abban az áldásban, hogy saját tanúságot kapjanak annak isteni mivoltáról és azon rendeltetéséről, hogy felkészítse a világot a mi Urunk és Szabadítónk, Jézus Krisztus megígért második eljövetelére.”¹⁵ Krisztus feltámadása biztossá teszi az Ő ígéreteit. Jézus Krisztus nevében, ámen.