Hála a szülőkért

Mind a nyolc dédszülőm Európában tért meg az egyházhoz. Nagyon hithűek voltak az egyházban. Azután néhány felmenőm már nem élt az evangélium szerint. Emiatt gyerekkoromban a szüleim nem nagyon jártak istentiszteletre.

Szerettem a szüleimet. Nagyon fontos leckéket tanítottak nekem. Nem lehetek eléggé hálás nekik a boldog otthonunkért. Azt azonban kisfiúként is éreztem, hogy valami hiányzik amiatt, hogy a családunk nem nagyon jár istentiszteletre. Egy nap elmentem villamossal egy könyvesboltig, hogy keressek egy könyvet az egyházról. Szerettem tanulni az evangéliumról.

Amikor a Bölcsesség szaváról olvastam, rájöttem, hogy a szüleim nem élnek annak megfelelően, amit az tanít. De én azt szerettem volna, hogy így tegyenek! Így aztán egy nap az otthon talált összes üveg alkoholt széttörtem a betonpadlón! Azt hittem, hogy édesapám megbüntet majd, de soha egyetlen szóval sem említette a történteket.

Ahogy idősebb lettem, egyre többet tanultam az evangéliumról. Elkezdtem megérteni Mennyei Atya gyönyörű tervét. Tizenhat éves voltam, amikor megkeresztelkedtem. Karácsony tájékán gyakran mondogattam magamban: „Nem akarok több karácsonyi ajándékot. Csak azt akarom, hogy a szüleimhez pecsételjenek a templomban.” Hosszú éveken át vártam, hogy ez az álom valóra váljon. A szüleim már elmúltak 80 évesek, amikor családként végre össze lettünk pecsételve! Azon a napon nagy örömet éreztem. Még ma is mindennap nagy örömöt érzek amiatt, hogy őket egymáshoz pecsételték, engem pedig hozzájuk.

Kifestő

„Öntsétek ki szíveteket Mennyei Atyátoknak! Forduljatok Őhozzá válaszokért és vigaszért!” – Russell M. Nelson elnök