Feinga Fanguna

Feinga fafaragóként dolgozik, és ebből tartja el a feleségét, három saját gyermeküket, és még három másik gyermeket, akiknek gondját viselik. Ez nem volt mindig könnyű, de Istent téve az első helyre mindig jutott nekik elegendő.

Christina Smith, fényképész

Amikor a feleségemmel, ‘Anauval még fiatal házasok voltunk, apró tárgyakat faragtam, és a piacra vittem őket eladni. Voltak napok, amikor vittem haza pénzt, más napokon pedig semmit nem adtam el.

Hallottam egy férfiról, aki Hawaiiról tért vissza, ahol egy új-zélandi maori csoport fafaragásra tanította. Amikor találkoztunk, ezt mondta: „Nem a tanítás, hanem a faragás embere vagyok. De ha segíteni szeretnél egy kalia (tongai csónak) építésében, velem tarthatsz.” Sokat tanultam tőle a fafaragásról.

A pátriárkai áldásomban az az ígéret szerepel, hogy Isten meg fogja áldani a két kezem munkáját, és hogy a tehetségemet az emberek megsegítésére fogom használni. Ezek az ígéretek már megvalósulóban vannak.

Jártam Ausztráliában, Új-Zélandon, Guamon, Japánban és az Amerikai Egyesült Államokban, hogy Tongát képviseljem különböző faragó- és művészeti fesztiválokon.

Fafaragóként el tudom tartani a családomat. A feleségemmel három saját gyermekünk van, és még háromnak viseljük gondját. Megtesszük, amit tudunk, hogy segítsük a gyermekeket. Igyekszünk megmutatni nekik azt a boldogságot, amelyet az evangélium hoz el.

Disznót, tehenet és csirkét tartunk. Vannak banánfáink és trópusi kenyérfáink. Kasszávát és jamgyökeret is termesztünk, és megosztjuk másokkal.

Sokféleképpen részesülünk áldásokban. A rokonaink gazdagnak tartanak minket. Nem vagyunk azok, de megvan mindenünk, amire szükségünk van, mert Istent tesszük az első helyre.

Betartjuk a parancsolatokat, járunk istentiszteletre, megtartjuk a családi estet, közösen olvassuk a Mormon könyvét és imádkozunk, valamint fizetjük a tizedünket. Ez hoz áldásokat a családunkra.