Helmuth Hübener

Helmuth Günther Hübener (1925–1942), az egyház hamburgi tagja volt a legfiatalabb személy a nácizmus elleni német ellenállásban, akit a Különleges Népbíróság (Volksgerichtshof) parancsára Berlinben kivégeztek. 1941 elején Hübener egy sor náciellenes röplapot készített, amelyek saját politikai megjegyzéseit és a szövetséges erők rádióközvetítéseinek az átiratait tartalmazták. Más tizenévesek segítségével terjesztette a röpiratokat Hamburgban. 1942 februárjában a bíróság bűnösnek találta Hübenert „összeesküvés hazaárulás elkövetésére és az ellenség hazaáruló módon való támogatása” bűntettében, és elrendelte a kivégzését; a törvényszék elítélte továbbá barátait, Rudolf Wobbét, Karl-Heinz Schnibbét és munkatársát Gerhard Düwert, amiért „egy idegen rádióállomást hallgattak és idegen rádiós híreket terjesztettek”. Hübenert nyolc hónappal később, 17 éves korában kivégezték. Wobbét, Schnibbét és Düwert német börtöntáborokban való kényszermunkára ítélték.

Hübener 1925-ben született Hamburgban. Egyedülálló édesanyja, Emma Guddat Kunkel azért dolgozott, hogy el tudja tartani Helmuthot és két féltestvérét, Hanst és Gerhardot. Emiatt Helmuth és fivérei fiatalkoruk nagy részét a közelben élő nagyanyjukkal, Wilhelmine Sudrowval töltötték. 1939-ben Emma feleségül ment Hugo Hübenerhez, aki építőmunkás és a náci párt tagja volt, és aki később örökbe fogadta Helmuthot.

A szomszédaikhoz hasonlóan sok német utolsó napi szent is eleinte reménykedve tekintett a náci párt megújított gazdasági stabilitásra és fokozott nemzeti büszkeségre tett ígéreteire. Néhány egyháztag csatlakozott a párthoz, míg mások tevékenyen ellenezték a rendszert. Megint mások semlegesek maradtak. Helmuth Hübener első kézből tapasztalta meg a pártban való részvétel e skáláját. Gyülekezeti elnöke, Arthur Zander a náci párt tagja volt, aki kényszeríteni akarta a gyülekezet tagjait, hogy hallgassák a párt rádióadásait, azzal fenyegetőzött, hogy egyháztagokat jelent fel kormányellenes tevékenységért, 1938-ban pedig egy táblát tett ki a gyülekezeti ház ajtajára, amely közölte, a zsidókat nem látják szívesen. Egy maroknyi egyháztag a náci katonai és polgári szolgálati egyenruháját viselte az egyházi gyűléseken. Másrészről Otto Berndt, a Hamburg Kerület elnöke a szószékről a kormányzati eljárásrend ellen prédikált. Bár ellenezte a rádióműsorok ötletét, bizalmasan bátorította az egyháztagok ellenállását, és gyakran szolgált zsidó megtérteknek. Bár Hübener eleinte részt vett a helyi Jungvolkban (a nácik által létrehozott csoport gyermekeknek) és a Hitlerjugendben, idővel elutasította a párt ideológiáját.

1941 tavaszán Hübener megtalálta a fivére, Gerhard rövidhullámú rádióját, és arra használta, hogy esti híradásokat hallgasson a Brit Közvetítési Társaságtól (BBC) – ami a náci törvények értelmében bűncselekmény volt. Időnként két barátja is csatlakozott hozzá az egyházból: Karl-Heinz Schnibbe és Rudolf (Rudi) Wobbe. Hübener hamarosan elkezdett náciellenes röpiratokat készíteni, amelyek a közvetítésekből szerzett információkat tartalmazták a saját megjegyzéseivel együtt. Indigópapír és a gyülekezettől kölcsönvett írógép segítségével Hübener másolatokat készített ezekről a röplapokról, melyeket ő, Schnibbe és Wobbe a náci párt faliújságaira tűzött ki, forgalmas utcákon szórt szét és postaládákba csúsztatott be. Hübener megpróbált más tizenéves ismerősöket toborozni, hogy segítsenek, de nem járt sikerrel. Nyolc hónap alatt Hübener egy sor olyan röpiratot készített, amely vitatta a párt szavait és a háborúról szóló hivatalos beszámolókat. A párt hivatalnokait is közvetlenül célba vette bennük. A Führer „ezresével küld majd titeket a tűzre, hogy befejezze a bűntettet, amelyet elkezdett – írta Hübener egy röpiratban. – Feleségeitek és gyermekeitek ezrei lesznek özvegyek és árvák. És mi végre?”

1942 februárjában a Gestapo ügynökei különböző, a náci törvények értelmében elkövetett bűncselekmények – köztük „hazaárulásra való felbujtás” – vádjával letartóztatták Hübenert, Wobbét, Schnibbét és Düwert. Augusztus 11-én a négy fiatalember ügyét mintegy kilenc órán át tárgyalta egy háromtagú Különleges Népbíróság Berlinben. Mind a négyen bűnösnek találtattak. Hübenert halálra, Wobbét, Schnibbét és Düwert pedig 4-10 évnyi munkatábori szolgálatra ítélték. Hübenert nyaktiló által végezték ki 1942. október 27-én.

Nem sokkal Hübener letartóztatása után Arthur Zander gyülekezeti elnök ezt írta Helmuth tagsági feljegyzésére: „egyházból kizárva”. Otto Berndt kerületi elnök azonban visszautasította az intézkedés ellenjegyzését. Anthon Huck, az Európai Misszió elnökségének egyik tagja hitelesítette aláírásával. Később több egyházi vezető is azt mondta, el akarták határolni az egyházat Hübenertől, hogy megvédjék az utolsó napi szenteket a náci hivatalnokok haragjától. A második világháború végeztével az Első Elnökség visszavonta a Hübener kizárására vonatkozó döntést, és 1948-ban Hübener helyettes általi templomi szertartásokban részesült.

A második világháború óta eltelt évtizedekben Helmuth Hübenerre a náci rendszerrel szembeni ellenállása miatt emlékeztek. Emlékhelyeket állítottak fel egy szakképző iskolában Hamburgban, a német ellenállás emlékhelyénél Berlinben, valamint a Plötzensee börtönben, ahol Hübenert kivégezték. Ezenkívül nevét viseli egy ifjúsági központ, egy iskola és két utca Hamburgban. Az 1940-es évek óta politikai, társadalmi és vallási csoportok különböző megemlékezéseket tartottak január 8-án (a születésnapján) és október 27-én (a kivégzésének napján) a hősiességéről való megemlékezés gyanánt. 2020. január 8-án Hübener tiszteletére neveztek el egy iskolát egy, a Plötzensee börtön közelében található ifjúsági javítóközpontban. Végső soron, talán Hübener saját gondolatai, melyeket végső pillanataiban fogalmazott meg egy levélben, szolgálnak legjobb emlékeztetőül meggyőződésének az erejére és maradandó reményére: „Nagyon hálás vagyok Mennyei Atyámnak, hogy ez a gyötrelmes élet ma este véget ér. Amúgy sem bírnám már tovább! Mennyei Atyám tudja, hogy semmi rosszat nem tettem. […] Tudom, hogy Isten él, és Ő lesz e dolog megfelelő bírája. A boldog viszontlátásig abban a jobb világban!”

Kapcsolódó témák: Németország; A II. világháború