Feltárul a pontok közötti kapcsolat

Drága fivéreim és nővéreim, kedves barátaim! Az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma szeretetét és áldásait hozom nektek.

Öröm itt lenni veletek, és különösen hálás vagyok, hogy meghallgathattuk a feleségemet.

Harriet az életem napsugara. Mindenki szereti, aki ismeri. Jobbá és boldogabbá teszi a körülötte lévőket. Rám mindig is határozottan ilyen hatással volt.

Ahogy azt Uchtdorf nővértől hallottátok, fiatalon házasodtunk össze. Most, ennyi év után, hálás vagyok minden Harriettel töltött pillanatért.

Idővel megtanultam, hogy nekünk, az idősebb nemzedéknek, ugyanazok a kérdéseink az életről, mint nektek, csak mi már régebb óta tesszük fel őket. Olyan kérdések, mint például:

A helyes ösvényen járok?

Isten valóban észrevesz engem? Törődik velem?

Miért van az, hogy néha üresnek, csüggedtnek, mellőzöttnek vagy magányosnak érzem magam?

Miért nem adta meg Isten a csodát, amelyre oly sürgősen szükségem volt?

Miért engedte, hogy megtapasztaljam ezt a bánatot, betegséget vagy tragédiát?

Ezek bármilyen életkorban nehéz kérdések.

Az ilyen kérdések rettenetesen bosszantóvá válhatnak, amikor nem kapunk rájuk azonnali választ. Manapság szinte bármit megkérdezhetünk a Google-től, és másodpercek alatt megkaphatjuk a válaszokat.

A legszemélyesebb, legfontosabb és legmélyebb kérdéseinkre adott válaszok azonban nem mindig érkeznek gyorsan. Gyakran a menny felé emeljük a szívünket, és látszólag nem kapunk mást, mint a „betöltéskurzor” folyton forgó jelét.

Nem szeretünk várni, ugye?

Ha pár másodpercnél tovább kell várnunk egy keresőmotor válaszára, máris azt gondoljuk, hogy megszakadt az internetkapcsolat. Dühünkben lehet, hogy fel is hagyunk a kereséssel. Amikor azonban örök kérdésekről, a lélek dolgairól van szó, akkor türelmesebbnek kell lennünk.

Nem minden válasz egyformán értékes. A világi bölcsességből vagy a közvélekedésből fakadó válaszokra könnyű rátalálni, ezek azonban gyorsan értéküket vesztik, amikor újabb elméletek vagy irányzatok bukkannak fel. A mennyei válaszok – az örök válaszok – megfizethetetlenek. E válaszok elnyerése gyakran áldozatot, munkát és ismétlést kíván.

De biztosíthatlak benneteket, megéri várni az ilyen válaszokra.

Ha megválaszolatlan kérdéseitek vannak, biztos tanúságomat teszem nektek, hogy Mennyei Atyátok hall titeket, ismer titeket, és soha sem fog lemondani rólatok. Ezért ti se mondjatok le Őróla! Továbbra is törekedjetek az Ő útját követni, és Ő „továbbvezet… titeket”, hogy válaszokra leljetek éppen elegendő útmutatással ahhoz, hogy továbbhaladhassatok a helyes irányba – anélkül, hogy korlátoznák a fejlődéseteket vagy a hit és az erkölcsi önrendelkezés gyakorlására irányuló lehetőségeiteket.

Steve Jobs, az Apple társalapítója egyszer ezt mondta: „Lehetetlen előretekintve összekötni a pontokat. Csak visszatekintve köthetők össze. Bíznotok kell tehát abban, hogy a pontok valamiképpen kapcsolódni fognak majd egymáshoz a jövőtökben.”

Mit értett ez alatt? Talán láttatok már olyan festményeket, amelyek apró, pontszerű ecsetvonásokkal készülnek vászonra. Közelről nézve a pontok egymástól függetlennek és véletlenszerűnek látszanak. A teljes festményt szemlélve azonban látható, ahogy a pontok színek elegyévé válnak, a színek pedig formákká, amelyek gyönyörű mintát tárnak elénk. Ami korábban véletlenszerűnek vagy akár még zavarosnak is látszott, egyszeriben kezd értelmet nyerni.

Életünk néha olyan, mint ezek a festmények. Az életünk tapasztalásait alkotó pontok néha egymástól függetlennek és átláthatatlannak tűnhetnek. Nem vélünk felfedezni bennük semmiféle rendszert. El sem tudjuk képzelni, hogy lenne bármiféle céljuk.

Azonban amikor az életetekre Jézus Krisztus evangéliumának örökkévaló szemszögéből tekintetek, kezditek majd látni, miként köti össze a pontokat a nagy terv, amelyet Isten számotokra tartogat.

Amikor pedig igyekeztek Istenben bízni és Fiát, Jézus Krisztust követni, akkor egy nap majd meglátjátok a kész alkotást, és tudni fogjátok, hogy a Mesterművésznek mindvégig terve volt ezekkel a véletlenszerű pontokkal. Látni fogjátok, hogy Ő sokkal dicsőségesebb eshetőségekre készített fel titeket, mint amilyeneket magatoktól valaha is elképzelhettetek vagy elérhettetek volna. A saját életemben határozottan ezt látom.

Néhányan talán tudjátok, hogy gyermekkoromban a családom kétszer is menekültté vált. Mindkét alkalommal meglehetősen nyilvánvaló volt, hogy az új lakhelyünkön élők kevesebbnek tartottak minket maguknál. A velem egykorú gyerekek között a kiejtésem kívülállóként bélyegzett meg, bőségesen adva nekik alkalmat a csúfolásomra és a kinevetésemre.

A szüleimnek nehezére esett megélhetést biztosítani a családunknak. Így hát édesanyám mosodai vállalkozást indított, amelyben mindannyian segítettünk. Én egy kerékpárral és egy hozzá tartozó utánfutóval „házhozszállítási szakértőként” dolgoztam az említett cégben iskola után.

A költözéseink jelentette megrázkódtatás és feszültség következtében elmaradtam a tanulmányaimban, és veszítettem egy teljes tanévet.

Kelet-Németországban oroszt tanultam idegen nyelvként. Nehéz volt, de boldogultam. Aztán Nyugat-Németországban az angol tanulása volt a követelmény.

Lehetetlennek tűnt számomra! Úgy hittem, hogy a szám egyszerűen nem az angol nyelvre termett.

Tizenévesként belebolondultam egy elragadó lányba, akinek csoda szép, hatalmas barna szeme volt. Sajnos úgy tűnt, hogy én a legkevésbé sem érdeklem Harrietet. Bármivel próbálkoztam is, úgy látszott, nem járok sikerrel nála. Már hallottátok a történetet az ő szemszögéből.

Szóval ott álltam én, egy meglehetősen jelentéktelen és küszködő fiatalember a háború utáni Németországban, akinek úgy tűnt, nem sok esélye van a sikerre az életben.

Volt azonban pár jó dolog, ami mellettem szólt.

Tudtam, hogy a családom szeret engem. Mind az iskolában, mind az egyházban voltak tanítóim, akik arra biztattak, hogy mindig nagy célokat tűzzek ki magam elé és soha ne adjam fel. A mai napig jól emlékszem arra, amikor egy fiatal amerikai misszionárius ezt tanította: „ha az Isten [van] vel[ed], kicsoda [lehet] ellen[ed]?”. Illetve ezt: „az Istennél minden lehetséges”.

Volt ezekben a szentírásokban valami, ami nagy erővel hatott rám. Azt gondoltam, ha ez így van, akkor miért kellene félnem?

Így aztán hittem. És bíztam Istenben.

Egy ideig szakmunkásképzésre jártam. Az egyik tanárom kihívás elé állított: iratkozzak be egy esti iskolába, hogy gépészmérnöknek tanuljak. Ez vezetett oda, hogy felismerjem a repülés iránti szenvedélyemet.

Megrázkódtatásként ért, amikor megtudtam, hogy ha pilóta akarok lenni, tudnom kell angolul. Nagyon szerettem volna pilóta lenni, a szám pedig valamilyen varázslatos módon átváltozott, és az angol többé nem tűnt olyan lehetetlen nyelvnek.

Természetesen ez nem jelentette azt, hogy a dolgok mindig simán mentek.

19 évesen a Texas állambeli San Antonióba utaztam, hogy megkezdjem a pilótaképzésemet a légierőnél. A repülőgépen egy erős texasi kiejtéssel beszélő férfi mellett ültem. Elszörnyedve jöttem rá, hogy az az angol nyelv, melynek az elsajátításán oly kétségbeesetten dolgoztam, nem ugyanaz volt, mint amit Texasban beszélnek!

A kiképzőiskolában sem volt könnyű dolgom. Igen komoly volt a verseny, mindenki az első helyen akart végezni. Azonnal tudtam, hogy hátrányban vagyok, mivel a legtöbb csoporttársam angol anyanyelvű volt.

Repülési oktatóim felhívták a figyelmemet egy másik lehetséges hátrányra is: túl sok időt töltöttem az egyházban. A helyi egyháztagok szeretettel fogadtak a gyülekezetükben és az otthonaikban, és abban az időben még egy kápolnát is építettünk együtt a texasi Big Springben. Az oktatóim aggódtak, hogy az efféle tevékenységek csökkentik az esélyemet egy magas szintű minősítés elérésére. Én nem így gondoltam. Bíztam hát Istenben, és megtettem minden tőlem telhetőt.

Idővel csak megtanultam angolul (bár igazából még mindig dolgozom rajta). Sikeresen elvégeztem a pilótaképzést. Vadászpilóta lettem, később pedig polgárirepülőgép-parancsnok. És hogy mi történt álmaim gyönyörű, barna szemű lányával? Itt van most mellettem.

Amíg felfedésre nem kerül a teljes kép, ne hagyjátok, hogy elcsüggesszenek titeket az élet nagy és nehéz feladatai. Emlékezzetek rá, hogy a nagy dolgok apró elemekből állnak össze. Ha elkötelezitek magatokat a „kis és egyszerű dolgok” megtétele mellett, amelyekre Isten kér, és azokat a tőletek telhető legszorgalmasabban teszitek, akkor nagy dolgok követik majd őket.

E „kis és egyszerű dolgok” közé tartozik a tudatos napi ima, a szentírások tanulmányozása, a Jöjj, kövess engem! és A fiatalság erősségéért című kiadványoknak az életetek mindennapi részévé tétele, a Bölcsesség szava szerinti élet, az istentiszteleten való részvétel, a tized és felajánlások fizetése, valamint figyelni arra. hogy legyen érvényes templomi ajánlásotok.

Tegyétek meg ezeket akkor is, amikor nem akaródzik, amikor ezek áldozatot követelnek. Az áldozat teszi őket szentté, és a „a mennyek áldását az áldozat hozza”.

Bizonyos értelemben a „kis és egyszerű” áldozataitok a mindennapi élet azon pontjai, amelyekből az életetek remekműve áll össze. Lehet, hogy most nem látjátok, miként kapcsolódnak egymáshoz, és egyelőre nem is muszáj látnotok. Csak legyen elég hitetek az adott pillanatban, amelyben éppen éltek. Bízzatok Istenben, „és kis dolgokból jő [majd] elő az, ami nagyszerű”.

Amikor annyi idős voltam, mint ti, fogalmam se volt arról, hogy hova fog vezetni az életem. Az aztán biztos, hogy nem láttam magam előtt semmiféle összekapcsolódó pontokat.

De bíztam Istenben. Hittem abban, hogy ha megteszem az adott pillanatban a tőlem telhető legjobbat, Isten majd gondoskodik a nagy képről.

És meg is tette.

Ő ismerte a kezdetet és a véget, amikor én nem.

Én nem láttam a jövőt, de Ő igen.

Még a nehézségek idején is, amikor úgy gondoltam, magamra maradtam, Ő velem volt – most már jól látom.

A Példabeszédekben található ez az ígéret: „Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál. Minden te útaidban megismered őt; akkor ő igazgatja a te útaidat.”

Arra buzdítalak benneteket, hogy higgyétek el: az életetek mérhetetlenül jobb lesz, ha Istenre támaszkodtok, hogy Ő vezérelje a lépteiteket. Ő tud olyan dolgokat, amiket ti nem tudhattok, és olyan jövőt készített elő számotokra, amilyet még elképzelni sem tudtok. Pál apostol így tette bizonyságát: „szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az őt szeretőknek”.

Tegyétek fel magatoknak a kérdést: Össze tudok szedni annyi hitet, hogy higgyek Istennek? Kész vagyok bízni abban, hogy Ő szeret engem és vezetni akar az utamon?

Ha akár egy mustármagnyi hitet is találtok a szívetekben – még akkor is, ha csak vágytok a hitre –, az kezdésnek elég.

Isten tudja, hogyan kell a kis magokból nagy fákat nevelni. Tegyétek meg a „kis és egyszerű dolgok[at]”, és akkor Isten ezerszeresen gyarapít és megáld majd titeket, ahogyan azt megígérte.

Nem kell messzire menni a mai társadalomban ahhoz, hogy ellentmondó hangokat halljatok, amelyek helytelenítik, sőt akár nevetség tárgyává is teszik az Istenbe vetett hitet úgy általában, a vallásunkba vetett hitet pedig különösen.

A közösségi média felerősíti az efféle hangokat.

De nem a tiétek az egyetlen nemzedék, melynek az Istenbe vetett hitét próbára tették és kigúnyolták. Úgy tűnik, ez része Isten minden gyermeke halandó próbatételének.

„Ha e világból volnátok – mondta Jézus a tanítványainak –, a világ szeretné azt, a mi az övé; de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket…, azért gyűlöl titeket a világ.”

Úgyhogy akár el is fogadhatjátok, hogy amint elkötelezitek magatokat a Szabadító követése mellett, a nagy és tágas épület lakói kifejezésre fogják juttatni nemtetszésüket – olykor meglehetősen harsányan. Még az is lehet, hogy megpróbálnak megfélemlíteni és megalázni titeket.

Ne feledjétek azonban, hogy nem nekik tartoztok számadással, hanem Istennek! Egy nap majd Őelé fogtok állni, hogy számot adjatok az életetekről.

Meg fogja kérdezni, hogy követtétek-e a Szabadítót, hogy szerettétek-e a felebarátaitokat, hogy buzgón igyekeztetek-e a tanítványság ösvényén maradni és tiszteletben tartani a szövetségeiteket.

Drága fiatal barátaim! Most van itt az ideje, hogy elkötelezzétek magatokat Krisztus mellett, és az Ő ösvényét kövessétek!

Egy napon Isten minden gyermeke térdet hajt majd, és megvallja, hogy Jézus a Krisztus, a Megváltó, a világ Szabadítója. Tudni fogják, hogy értük halt meg.

Azon a napon nyilvánvaló lesz, hogy az Ő hangja az egyedüli, amely valaha is igazán számított.

Most, amikor arról beszélünk, engedjük, hogy Isten vezérelje az életünket, szeretnék tisztázni valamit. Lehet, hogy nem fog tetszeni, amit mondani akarok. Amikor útmutatást kértek Istentől, hogy mit tegyetek az életetekben meghozandó döntésekkel – ideértve néhány fontos döntést is –, akkor lehetséges, hogy nem ad nektek részletes választ.

Igazság szerint olykor egyszerűen nem számít az Úrnak, hogy miképp döntötök, amennyiben Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának az alapvető szövetségein és tantételein belül maradtok.

Vannak alkalmak, amikor Istennek van egy konkrét ösvénye, amelyet szeretne, hogy kövessetek. Vannak olyan alkalmak is, amikor figyelmeztetni fog bizonyos döntések olyan veszélyeire, amelyeket nem láthattok előre. Azonban vannak olyan alkalmak is, amikor egy kérdésre több helyes válasz is létezik, és bármelyikben örömödet lelheted mindaddig, amíg Isten örökkévaló igazságai szerint élsz.

Amikor ez történt Joseph Smithszel és társaival, az Úr egy érdekes választ adott nekik, amikor Őhozzá fordultak útmutatásért. Azt válaszolta: „Mit sem jelent [nekem]”.

Azonban hozzátette: „csak legyetek hűségesek”.

Talán csalódást okoz nektek, hogy Isten nem bocsát a rendelkezésetekre részletes útvonaltervet az életetekre vonatkozóan. De tényleg azt szeretnétek, hogy a legapróbb részletekig le legyen fektetve az irány nektek?

Tényleg vágytok az élet megoldókulcsaira, mielőtt még lehetőségetek lenne, hogy önállóan átgondoljátok a dolgokat? Hát milyen kaland lenne már az? Ez nem venné-e el a sikereiteket kísérő jó érzést? Hogyan fejlődhetnétek és növelhetnétek bizalmatokat valaha is az Úrban és magatokban?

Ahogy az Úr Oliver Cowderynek is mondta: „…tanulmányoznod kell azt az elmédben; majd meg kell kérdezned tőlem, hogy helyes-e”.

Mennyei Atya megadta nektek az Ő tervét, az Ő útját. Ő megadta nektek a nagy képet. És ő agyat és szívet adott nektek. Ha bíztok Őbenne, Ő segíteni fog mindkettőt helyesen használnotok a döntéseitek meghozatala során. Bízik bennetek, hogy a lehető legjobb döntéseket fogjátok meghozni azáltal, hogy Jézus Krisztust követitek.

Sok esetben a meghozott döntések abban a pillanatban talán nem is olyan fontosak, mint az, hogy mit tesztek a döntés meghozatala után.

Például lehet, hogy egy pár úgy dönt, összeházasodik, bár a családjukból vannak, akik szerint nem illenek tökéletesen össze. Én azonban nagy reménnyel vagyok az ilyen párok iránt, amennyiben a döntés meghozatala után teljes szívükkel és elméjükkel maradéktalanul elkötelezettek maradnak egymás és az Úr iránt. Azáltal, hogy szeretettel és kedvesen bánnak egymással, illetve egymás érzelmi, lelki és fizikai szükségleteire összpontosítanak – következetesen megteszik a „kis” dolgokat –, tökéletes párrá válnak mindenki szemében.

Velük ellentétben áll az a pár, ahol mindketten úgy vélik, „tökéletes” társat választottak, és feltételezik, hogy a munka nehezén már túl vannak. Ha felhagynak az udvarlással és nem beszélgetnek egymással, ha figyelmen kívül hagyják szent szövetségeiket, és átcsúsznak az önzésbe és az énközpontú életbe – nos, akkor ez a pár olyan ösvényen jár, amely szomorúsághoz és megbánáshoz vezet.

Ugyanez a tantétel vonatkozik a pályaválasztásra is. Nagy reménnyel vagyok azok iránt, akik talán kevésbé elismert foglalkozást választanak, ám megtesznek minden tőlük telhetőt, és megtalálják a módját, hogy a munkájukat Isten dicsőítésére tegyék és az Ő gyermekei megáldására használják.

Kevesebb reményt táplálok azok iránt, akik ugyan jól hangzó foglalkozást választanak, de útközben szem elől tévesztik isteni kilétüket és azt a jót, amit Isten és az Ő gyermekei egyidejű szolgálata által elérhetnének.

Isten a képzeleteteket felülmúló örökkévaló áldásokat készített elő számotokra. Hogy segítsen nektek részesülni ezekben, parancsolatokat, szent szövetségeket, sugalmazott prófétai tanácsot, a Szentlélek ajándékát, valamint erkölcsi önrendelkezést adott nektek. Ez több mint elegendő ahhoz, hogy halandó boldogsághoz és örökkévaló örömhöz vezessen titeket. Azonkívül ne essetek kétségbe, ha néhány döntésetek messze nem lesz tökéletes. Így tanultok. Ez része a kalandnak!

Nem, a kalandok soha nem mennek gördülékenyen az elejétől a végéig. Az életnek megvannak a hullámhegyei és hullámvölgyei. Azonban ha hithűek vagytok Jézus Krisztushoz, és az Ő engesztelő áldozatát a szeretet ajándékaként, a bűnbánatot pedig annak a módjaként látjátok, hogy elfogadjátok azt, biztosak lehettek a boldog befejezésben.

Talán csak jóval később látjátok meg, de amikor visszatekintetek, tudni fogjátok, hogy az Úr soha nem hagyott el titeket, még akkor sem, amikor hagyta, hogy sok döntést magatok hozzatok meg. Látni fogjátok, hogy a pontok végül összekapcsolódnak.

Hogy mit remélek, mire fogtok emlékezni a ma együtt töltött időnkből?

Először is, tudnotok kell, hogy olykor időbe telhet és váratlan módokon érkezhet Isten válasza a legbensőbb kérdéseitekre. Isten válaszai örökkévaló értékkel bírnak. Megéri várni rájuk.

Másodszor, ne csüggedjetek el, amint a tanítványság ösvényén jártok. Egyszerűen csak tegyétek meg a sok apró dolgot, amilyen jól csak tőletek telik, és a nagy dolgok a helyükre kerülnek majd.

Harmadszor, legyen egy kis hitetek. Higgyétek el, hogy fontosak vagytok Istennek, hogy Ő látja, amit ti nem, és Ő a helyes ösvényen fog vezetni titeket. Szeret benneteket. Bízzatok Benne!

Negyedszer, ne hagyjátok, hogy az elbátortalanító hangok lebeszéljenek titeket a hitbéli utazásotokról. Ne feledjétek: nem a bírálóitoknak tartoztok számadással! Mennyei Atyátoknak tartoztok számadással. Az Ő értékrendje számít.

Ötödször, keressétek az Úr útmutatását, és amikor azt mondja, hogy „mit sem jelent”, akkor az általatok ismert igazságok alapján a legjobb döntéseket hozzátok meg. Azután pedig „legyetek hűségesek”.

Áldásomat hagyom veletek ennek az új évnek a kezdetén, hogy ha buzgón igyekeztek megismerni Mennyei Atyátokat, követni Jézus Krisztust, és tiszteletben tartani az Ő szövetségeit, gyarapodni fog a hitetek.

Amint a Szabadítótok és az Ő tanításai követésére törekedtek, növekedni fog a magabiztosságotok.

Jézus Krisztusban, az Ő evangéliumában és az Ő egyházában boldogságra, örömre és békességre leltek majd. És egy napon az Ő isteni szeretetével magához ölel majd titeket.

Kimondhatatlan hálával fogjátok látni, hogy maga Isten – az Ő bőséges szeretetével, kegyelmével és könyörületével – mindig ott volt, hogy őrködjön felettetek, megáldjon titeket, és egy helyet készítsen a számotokra.

Erről teszem bizonyságomat, és áldásomat adom rátok, Jézus Krisztus nevében, ámen.